Ez mindenkit érint: Megérkezett Müller Cecília rendkívüli bejelentése a maszkviselésről

Eljött az idő.

A kedvező járványügyi helyzet miatt az országos tisztifőorvos, Müller Cecília május elsejével visszavonta a kötelező maszkviselésre vonatkozó határozatát – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ pénteken.

A tájékoztatás szerint hétfőtől sem az egészségügyi, sem a szociális intézményekben

nem kell maszkot viselni.

A visszavonás egyaránt vonatkozik a látogatókra és az ott dolgozókra is, azonban a kórházigazgatók saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy az intézményeken belül, bizonyos osztályokon, vagy az épületen kívül kötelezővé teszik a maszkhasználatot.

A koronavírus-járvány 2020-as kitörése után sorra tették kötelezővé a maszkviselést többek között a tömegközlekedési járművökön, az üzletekben, sőt egy idő után még a közterületeken is viselnünk kellett a maszkokat.

A szabályokat pedig be kellett tartani, ez alól Orbán Viktor sem volt kivétel, aki feljelentést is kapott a kötelező maszkviselés elmulasztása miatt.

(MTI)

Valódi Hírek