Bejelentették: Honvédelmi tantárgyat (!) vezethetnek be a középiskolákban

Már jövőre elkezdődik a próbaoktatás.

A már működő kadétprogram mellett egy új, középiskolákban szabadon választható honvédelmi tantárgy próbaoktatását kezdeményezte a Honvédelmi Minisztérium.

A diákok

már a jövő tanévtől,

a kötelező tanórák mellett részletesen megismerkedhetnek a haza védelméhez tartozó állampolgári kötelezettségeikkel – közölte az illetékes tárca pénteken.

Úgy fogalmaztak: a tantárgy a legfontosabb honvédelmi szervezeteket és feladatokat részletezi, valamint elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a résztvevőknek a kibervédelemtől a térképészeten át egyéb gyakorlati ismeretekig.

A tárca emlékeztetett, hogy 2017-ben elindult a Honvéd Kadét Program, amelynek célja a hazaszeretet erősítése és a felelős állampolgárrá nevelés lenne.

A program 3 szintből áll, a már innen ismert honvédelmi alapismeretek tantárgy több mint 125 magyar iskolában elérhető, 2023 szeptemberétől pedig a honvédelem elnevezésű tantárgy is jelen lesz több középiskolában.

A diákok

heti egy ilyen tanórán vehetnek részt,

a döntésben, hogy melyik oktatási intézményben kezdődik meg a próbaoktatás, a Belügyminisztérium és a Kulturális és Innováció Minisztérium is közreműködött.

A próbaoktatáson a Honvédelmi Minisztérium szakemberei is részt vesznek majd – összegezték a legfontosabb információkat az új tantárgyról.

(MTI)

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek