Kemény csörte: Karácsony megrázta a vészcsengőt, erre a Fidesz politikusa kikelt magából

Még egy hangfelvétel is előkerült.

Vannak helyzetek, amikor meg kell rázni a vészcsengőt

– mondta Karácsony Gergely, szerinte ugyanis vannak olyan válságok, amelyeket egyszerű politikai döntések okoznak, és ezekkel nem lehet úgy elbánni, mint a minden európai várost sújtó nehézségekkel.

A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén beszélt arról, hogy Budapestnek komoly megszorítócsomagot kell elviselnie, amely

fenntarthatatlanná teszi a város működését.

Budapestnek ugyanis 58 milliárd forintnyi szolidaritási adót kell befizetnie az államnak, ez pedig lehetetlenné teszi, hogy a közszolgáltatások színvonala megmaradjon. Korábban írtunk arról, hogy a fővárosi vezetés fontolgatta az összeg visszatartását, de ez egy inkasszóként teljesülő tétel, így ez inkább egy kommunikációs csavar volt Karácsonyék részéről.

„Mi megvonásokat, megemelt adókat kapunk, miközben más európai városok támogatásban részesülnek”

– fogalmazott a főpolgármester, mire Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP főváros frakciójának vezetője

első körben „gyurcsányozással” reagált,

majd a „fővárosi csőd karácsonyi evolúciójáról” beszélt.

„Mindig a kormány és mindig újra és újra Orbán Viktor”

– sérelmezte Wintermantel az elhangzottakat, majd telefonjáról lejátszotta Karácsony évekkel ezelőtti beszédét, amely arról szólt, hogy a főpolgármesternek ideje lenne nem a kifogásokat keresni.

Karácsony az egészre úgy reagált:

„Ha tárgyalni kell, akkor tárgyalni kell, de

ha a vészcsengőt meg kell rázni, akkor meg kell rázni.”

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek