Így intenének be Karácsonyék a kormánynak: Megvan a terv, csak van egy kis bökkenő

Erre biztosan nem számítottak.

Élő Norbert, a főváros DK-s gazdaságfejlesztési tanácsnoka is megerősítette a hvg.hu értesülését, miszerint Budapest szerdán bejelentheti,

nem fizeti ki a szolidaritási hozzájárulást az állam felé.

A fővárosnak 2023-ban 54 milliárd forintot kellene befizetni, de a Fővárosi Önkormányzat ezt az összeget azonban nem fogja teljesíteni. A döntés része egy saját túlélőprogramnak, amelyet a város vezetése készít a budapesti csőd elkerülése érdekében.

Korábban Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy a főváros akkor is túléli ezt a helyzetet, ha „beledöglenek”. Márciusban a főváros hitelkerete mínusz 19 milliárdon állt, és ha meghaladja a 25 milliárdos éves hitelkeretet, akkor technikai csődöt kell jelenteniük.

A szolidaritási hozzájárulást a kormány a tehetősebb önkormányzatokra veti ki, és ebből nyújt többletforrást a szegényebb önkormányzatoknak. Több polgármester szerint lehetetlen, hogy egy település ne fizessen szolidaritási adót, hiszen azt a Magyar Államkincstár inkasszóként levonja.

Wittinghoff Tamás, Budaörs ellenzéki polgármestere is azt mondta, hogy

„nem lehet nem hagyni, hogy elvonjanak, mivel a kincstár hozzáfér a települések számláihoz”.

Így tehát nagyon úgy tűnik, hogy Karácsonyék terve nem más, mint egy kommunikációs húzás.

Valódi Hírek