Döntöttek Karácsony Gergelyék: Nemet mondanak Orbánék ukázára, nem tömik meg az államkasszát

Így próbálják elkerülni a csődöt.

Kétórás vita után döntött a Fővárosi Közgyűlés:

nem fizetnek ki 25 milliárd forintot az államnak.

A fővárost kormányzó ellenzék igennel szavazott, a kormánypártiak tartózkodtak a túlélőprogram kapcsán, amelytől Karácsony Gergelyék a főváros csődjének elkerülését várják – számolt be róla a hvg.hu szerdán.

A csomag része, hogy a Budapestre kivetett 58 milliárdos szolidaritási adóból a főváros mindössze 33 milliárdot fizet be az államnak. A maradékot törvénytelennek tartják, ezért nem utalják át a kormányzatnak.

Egy másik fontos kitétel, hogy Budapest 16 milliárdos beruházási hitelt venne fel, sőt a hitelkonstrukció részleteit össze is állították, már csak a kormány hozzájárulására van szükség.

Azonban ezt a hitelt nem valószínű, hogy megkapják, ugyanis Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón arról számolt be, hogy a kormány „nem támogatja” az önkormányzatok eladósodását.

A főpolgármester a közgyűlésen elmondta: a mostani túlélőterv elég arra, hogy

a város képes legyen tovább működni,

de hosszabb távon így nem lehet tervezni.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy jelenleg is fejlesztési pénzeket tagadnak meg Budapesttől.

A közgyűlésen Karácsony beszámolt arról is, hogy vannak olyan helyzetek amikor már nem elég a tárgyalás, meg kell rázni a vészcsengőt. Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője keményen reagált a főpolgármester kijelentésére, sérelmezte, hogy a fővárosi vezetés mindent egy dologra vezet vissza:

„Mindig a kormány és mindig újra és újra Orbán Viktor”

– fogalmazott Wintermantel.

A túlélőterv ellen felszólalt Tarlós István korábbi főpolgármester helyettese, Bagdy Gábor is, ő „gunyoros hangvételű politikai pamfletnek” nevezte a döntést, valamint emlékeztette Karácsonyt, hogy utóbbi 200 milliárdos plusszal vette át a fővárost.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere viszont rámutatott, hogy ezt a tervet egy nappal korábban Bagdy is megszavazta.

Baranyi hozzátette:

„ha nincs a túlélőcsomag, akkor pont augusztusra, az atlétikai világbajnokság idejére fog leállni a főváros.”

Valódi Hírek