Óriási hisztit csapott Varga Judit: Keményen bosszút állna az Európai Bizottságon

Kiakadt.

Az igazságügyi miniszter szerint az Európai Bizottság támadja a magyar „gyermekvédelmi törvényt”. Varga Judit kiakadt, és tudja jól, hogy mi a céljuk. Vera Jourovának levelet is írt az ügyben.

Varga a Facebook tette közzé erről egy bejegyzést, írását változtatás nélkül közöljük:

Számunkra nincs kompromisszum a gyermekvédelemben❗️

➡️ Az Európai Bizottság arra hivatkozva támadja a gyermekvédelmi törvényt, hogy az nem egyeztethető össze az uniós (audiovizuális és a szolgáltatások szabadságára vonatkozó) szabályokkal, de jól tudjuk, hogy valójában Alaptörvényünk értékeit veszik célba.

📍A hétfői nap folyamán a Mathias Corvinus Collegium – MCC (MCC Brussels), a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért gyermekvédelmi törvényről és a jogállamiságról szóló brüsszeli konferenciáján vettem részt, ahol hangsúlyoztam, hogy a Bizottság azt a törvényt támadja, amely védi a gyermekek születéskori nemük szerinti önazonossághoz való jogát, és kimondja, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.

😔 Sajnálatosnak tartom, hogy vezető európai politikusok már azelőtt véleményt formáltak a gyermekvédelmi törvényről, mielőtt érdemi párbeszédet folytattak volna a magyar hatóságokkal.

❗️Az egyre nagyobb teret nyerő woke ideológiát üdvözlő erőknek sikerült 15 uniós tagállamot meggyőzniük, hogy lépjenek fel Magyarország ellen a folyamatban lévő uniós bírósági eljárásban. De ezzel csak azt érték el, hogy nyilvánvalóvá vált az Európai Unión belüli mély megosztottság.

📌 Bár volt 15 olyan tagállam, amely csatlakozott a perhez, egy ilyen eljárásban nem a beavatkozók száma bír jelentőséggel, hanem az uniós jog helyes és korrekt értelmezése, például a nemzeti hatáskör és az uniós hatáskör szétválasztása.

🇭🇺 Amellett, hogy a folyamatban lévő eljárásban Magyarország az Európai Unió Alapjogi Chartáján és az Unió működéséről szóló szerződésén alapuló szilárd jogi érvekkel rendelkezik, a tavaly áprilisi népszavazáson 3,7 millió magyar ember fejezte ki támogatását a gyermekvédelmi törvény mellett.

✅ Ennek fényében fogunk cselekedni, és ősszel további intézkedéseket terjesztünk az Országgyűlés elé. Magyarországon lesz a legszigorúbb gyermekvédelmi szabályozás Európában, mert számunkra nincs kompromisszum a gyermekvédelemben.

🛑 Mindezek mellett egyre több bizonyíték került napvilágra arról, hogy a magyar ellenzék négymilliárd forint értékű támogatást fogadott el „titokzatos” külföldi adományozóktól, hogy érdekeiket és politikájukat képviseljék Magyarországon.

🤔 De érdekes módon ez a botrány nem éri el az uniós politikusok jelentős csoportjának ingerküszöbét. Míg évek óta támadják a magyar Alaptörvény egy ártatlan mondatát, egy ilyen példátlan, törvénytelen kampányfinanszírozásra csak hallgatással reagálnak.

➡️ Külföldi hatalmak érdekeit pénzért képviselni, egyenlő a demokrácia lábbal tiprásával, a választások tisztaságának befolyásolásával és egy szuverén ország belügyeibe való beavatkozással.

✉️ Ezért az ügyben Vera Jourovához, átláthatóságért és értékekért felelős uniós biztoshoz fordultam, akit levélben tájékoztatattam arról, hogy az egyesült ellenzéki pártok választási kampánya jelentős összegű külföldi – az Európai Unión kívüli – hozzájárulást kapott az Action for Democracy nevű szervezettől, és hogy e támogatás célja a választások befolyásolása volt.

🇪🇺 Ez az ügy nemcsak a magyarok, hanem az európai polgárok számára is nagy jelentőséggel bír, mert a tagállamok hatáskörének megnyirbálása és az azokba való beavatkozás – különösen a demokratikus választások lebonyolításával és intézményi kereteivel kapcsolatban – nem demokratikus részvétel, hanem a demokrácia kiszervezése.

Valódi Hírek