Megjött a válasz: Itt a rendőrség elképesztő indoka, miért vetették be a könnygázt a hétfői tüntetésen

Szerintük jogszerűen jártak el.

Közleményt adott ki a rendőrség azzal kapcsolatban, hogy a pedagógus-státusztörvény elleni hétfői demonstráción a Karmelita kolostornál könnygázt is bevetettek a kordonokat ledöntő tüntetők ellen.

Az írást változtatás nélkül közöljük:

„A rendőrök a 2023. április 24-én kora este a Budapest, I. kerület, Karmelita Kolostornál tartott, be nem jelentett gyűlés agresszív módon fellépő résztvevőivel szemben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 49. § (1) bekezdés alapján (a mások vagy saját életét, testi épségét, illetőleg a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető támadás elhárítására, illetve a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére) alkalmaztak vegyi eszközt.

A könnygáz használata előtt a rendőrök többször felszólították a be nem jelentett gyűlés agresszív résztvevőit, hogy lépjenek hátrébb.

A rendőrség mindenki számára biztosítja a békés gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz való jogot, ugyanakkor határozottan intézkedik a jogsértések elkövetőivel szemben. A konkrét eset kapcsán a parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy

az intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság határozottan visszautasítja, hogy a rendőrség bárkit meg akarna félemlíteni!”

Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) gyülekezési jogi szakértője, aki a helyszínen is ott volt azt mondta,

„az, hogy a rendőrök foggal-körömmel védik a kordont, számomra érthetetlen. A könnygáz használata aránytalan és indokolatlan volt mind a kordont elbontani akaró képviselőkkel, mind a tüntetőkkel szemben”.

Hegyi szerint egyáltalán nem volt indokolt a könnygáz bevetése.

Koncz Tamás, a Magyar Hang újságírója is kapott a könnygázból. Azt mondta, semmilyen értelmezhető figyelmeztetést nem hallottak a könnygáz bevetése előtt.

 

Valódi Hírek