TASZ: Indokolatlanul erőszakos volt a tüntetésen könnygázzal fellépő rendőrség

Könnygázzal léptek fel a diákok ellen.

Portálunk is beszámolt arról, hogy április 24-én kordonbontásba kezdtek a státusztörvény ellen tiltakozók. Erre válaszul a rendőrség erőszakosan, könnygázzal lépett fel ellenük.

A rendőrök erőszakos fellépése

fölkavarta az indulatokat, sokan aránytalannak nevezik azt a büntetést, amit a tüntetőkre kiszabtak.

Erről beszélt a Mércének Hegyi Szabolcs, a TASZ jogásza is:

„Problémás és aránytalan fizikai erőszakkal védeni a kordont a tüntetőkkel és az országgyűlési képviselőkkel szemben, hiszen az

eleve törvénytelenül került oda.

Így is rengeteg rendőr volt a helyszínen, tehát nem világos, hogy mi szükség volt a kordonokra, pláne azok erőszakos védelmére”

nyilatkozta a jogász.

Hegyi szerint a rendőrségnek mérlegelnie kellett volna a helyzetet, ugyanis fiatalkorú diákok vettek részt a demonstrációban, és

„nem két focicsapat ultrái támadtak a rendőrökre”.

Szerinte a baj ott van, hogy a rendőrégi törvény nem tesz különbséget egy tömeg tagjai között életkori szempontból.

„Ez pedig visszavezet oda, hogy eltúlzott és aránytalan a rendőrség ilyetén fellépése, amelynek során foggal-körömmel ragaszkodnak, akár fiatalok és tanárok ellen is a kordonokhoz”

– tette hozzá a jogász.

Hegyi azt is problémásnak tartja, hogy

a rendőrség nem kommunikált

szinte semmit a demonstrálókkal: nem közölték, hogy törvénytelen, amit azok tesznek, és milyen kényszerintézkedéseket fognak alkalmazni velük szemben.

(mérce.hu nyomán)

Valódi Hírek