Brutálisan kilőhet a forint árfolyama Matolcsyék sorsdöntő bejelentése után

Már nem kell sokat várni a döntésre.

Óriási a tétje a Magyar Nemzeti Bank keddi döntésének, ha a jegybank enged a kamatpolitikáján, az az inflációs helyzet javulását jelentené.

A keddi kamatdöntő ülésen 300 bázisponttal csökkentheti az MNB a kamatfolyosó (a jegybank által meghatározott betéti és hitelkamatok tartománya – szerk.) felső szélét, az overnight hitelkamatot– fogalmazott Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az index.hu-nak.

Az elemző azonban hozzátette, hogy ez még nem jelenti a kamatszint tényleges csökkenését, ugyanis az overnight jegybanki hitel jelenlegi igénybevétele elhanyagolható.

Az egynapos betéti kamatszint csökkenése egy nagyon fontos üzenet lehet, de mindez az inflációs adatoktól, a nemzetközi pénzpiaci folyamatoktól, és a forint árfolyamának alakulásától függ.

„Van rá esély, hogy az idei év végén már sikerülhet csökkenteni az alapkamatot is, amennyiben a nemzetközi folyamatok és a forint árfolyama lehetővé teszi”

– mérlegelte a helyzetet Varga Zoltán, aki szerint esély van az év végi 12 százalékos alapkamatra.

Összességében a forint gyengülése a mérvadó, de ha a kamatvágásokat megfelelően időzíti a jegybank, akkor nem vár tartósan 400 forint feletti euró-forint árfolyamot az év végére.

Virág Barnabás, a jegybank alelnöke múlt hét szerdán beszélt arról, hogy a pénzintézet Monetáris Tanácsa már ezen a héten dönthet a kamatfolyosó felső szélének szűkítéséről.

Elmondása szerint összehangolt és fegyelmezett gazdaságpolitikával elérhetik az év végére tervezett egyszámjegyű inflációt.

„A forint jelentős gyengüléssel reagált, de az idő haladtával a javuló külső egyensúly és az év második felében várhatóan zuhanó infláció miatt egyre kevésbé lesz meghatározó a magas kamat a forint árfolyamának alakulásában”

– erre Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője hívta fel a figyelmet.

Valódi Hírek