Mi történt? Agyoncsapta a forintot Matolcsy emberének interjúja

Erre sokan felkapták a fejüket.

Hiába érte el kedden a 370 alatti szintet a forint, szerda reggel megint 370,3-371 környékén járt a hazai deviza – írta a hvg.hu.

Sőt fél 8 és fél 10 között

egészen 376,23-ig esett.

Az események hátterében állhat, hogy Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájáért és pénzügyi stabilitásáért felelős alelnöke szerdán arról nyilatkozott a Világgazdaságnak, hogy a pénzintézet Monetáris Tanácsa

már a jövő héten dönthet

a kamatfolyosó ( a jegybank által meghatározott betéti és hitelkamatok tartománya – a szerk.) felső szélének szűkítéséről.

Virág állítása szerint összehangolt és fegyelmezett gazdaságpolitikával elérhetik az év végére megálmodott egyszámjegyű inflációt.

Elmondása szerint az energiaimporthoz szükséges devizát már biztosították az első negyedév végéig. A következő lépésük lesz a kamatfolyósók szélességének módosítása, azonban annyit előre elárult, hogy a 18 százalékos, most irányadó betéti ráta módosításához egyelőre nem nyúlnak, a kérdés később kerül napirendre.

Valódi Hírek