Valamire készülnek? Üzent a pedagógusoknak Novák Katalin

Nem erre a forgatókönyvre számítottunk.

Megtáltosodott a köztársasági elnök? Novák Katalin váratlan lépéseit nem bírjuk követni. Azontúl, hogy szombaton kijeletette, hogy nem írja alá a panasztörvényt, még a pedagógusokért is szólt pár jó szót.

„Fontos, hogyan tudjuk ezt a hivatást minél inkább vonzóvá, megbecsültté tenni, hiszen azt szeretnénk, ha a legjobbak választanák a pedagógushivatást, azt szeretnénk, ha a legelhivatottabbak lennének azok, akik gyermekeink nevelését mellettünk, szülők mellett a hétköznapokban teljesítik”

– fogalmazott az államfő Kovács Béla, Tolcsva díszpolgára, egykori gimnáziumi tanára születésének 106. évfordulója alkalmából emelt emléktáblájának avatásán, hozzátéve, hogy

„jó pedagógusokra van szükségünk, elhivatott pedagógusokra van szükségünk, olyan nagybetűs pedagógusokra, akik nyomot tudnak hagyni egy életen keresztül a gyermekeinkben”.

Arról, hogy a magyar oktatás tragikus állapotban van már Rétvári Bence is beszélt. A parlamenti államtitkár azt mondta, a pedagógus szakma presztízsét vissza kell állítani.

A Fidesz-kormánynak úgy tűnik, 13 év kellett, hogy ezt felismerje. Reméljük, mi után szétverték a teljes magyar oktatást, még nem késő „helyreállítani”.

 

Valódi Hírek