Súlyos videó került elő Orbánról: Nagy pácba kerülhet a hintapolitikája miatt

Saját magát hazudtolta meg a miniszterelnök.

Jelentős nemzetközi visszhangja lett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijevi látogatásának. Mint arról beszámoltunk, Stoltenberg csütörtökön találkozott Kijevben Voldimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akit meghívott a júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozóra is.

A főtitkár pénteken jelezte, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz, erre Orbán Viktor is reagált Twitter-oldalán.

What?!

–írta a magyar miniszterelnök a tőle megszokott „eleganciával”.

Ukrajna NATO-tagsága azonban nem most került napirendre, már 2008 óta téma az ország NATO-csatlakozásának kérdése, amiről többek között a bukaresti csúcson is tárgyaltak. A magyar kormánypárti sajtó tudósításai minderről úgy számoltak be, hogy „elutasították” Ukrajna csatlakozását, és azt közölték: csak Albánia és Horvátország tagfelvételét támogatták.

A Telex azonban arról írt, hogy találtak egy olyan cikket, amelyben az akkori főtitkár, Jaap de Hoop Sheffer azt nyilatkozta Ukrajnáról és Grúziáról, hogy üdvözlik a két ország által végrehajtott reformokat, és annak érdekében, Ukrajna és Grúzia is tagja legyen majd a NATO-nak, intenzív tárgyalásokat kezdeményeznek velük.

Az Eurologus kérdésére most a NATO azt válaszolta, hogy a bukaresti csúcstalálkozó záródokumentumában is az szerepel, hogy a szervezet tagjai lesznek.

A lap emlékeztetett, hogy Orbán Viktor maga is megnyilvánult a kérdésben 2008 augusztusában, amikor a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország katonai agressziót hajtott végre Grúziában. Orbán akkor levelet küldött Grúzia, Ukrajna, Lengyelország és a három balti ország vezetőinek.

Erről pedig Németh Zsolt fideszes külügyi bizottsági elnök tartott sajtótájékoztatót, aminek szövege még ma is elérhető a KDNP honlapján.

Ebből pedig az is kiderül, hogy mi áll Orbán levelében. A Fidesz akkor „haladéktalanul és feltétel nélkül” sürgette az orosz csapatok kivonását az országból.

A Fidesz külügyi kabinetvezetője azt mondta, hogy levelében Orbán Viktor arra is utalt, hogy Grúziát és Ukrajnát minél előbb fel kellene venni NATO tagjai közé

– idéztek az egyik tudósításból.

Többek között a 444.hu is közzétette Youtube-oldalán azt a videót, amelyben Orbán arról magyarázott még 2008-ban, hogy „ha Oroszország megtámad egy független államot, akkor nekünk magyaroknak már csak

56 miatt is különösen világosan, és keményen ki kell állnunk”.

Ezt a videót pedig itt nézheted meg:

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek