Mi történt? Gulyás Gergely váratlanul betámadta a TV2-t

A miniszter szerint elfogadhatatlan a csatorna magatartása.

A kancelláriaminiszter kiakadt a kormánypárti csatornára, mert az már másfél éve nem teljesíti a helyreigazításokat, amelyekre bírósági ítélet kötelezte.

A propagandacsatorna még 2016-ban tette közzé a Juhász Péterről szóló lejárató anyagokat. A politikus pert indított emiatt a csatorna ellen. A bíróság végül jogerősen Juhásznak adott igazat.

„Egy másfél éve született jogerős ítéletből kifolyólag 16 alkalommal kellene a Tények adásban beolvasniuk a helyreigazítás szövegét. Ez az, amit másfél éve szabotálnak, már többször fordultunk végrehajtóhoz, a végrehajtó megkezdte a végrehajtást”

– számolt be az ügy részleteiről Juhász.

A bíróság az ügyben két alkalommal is félmilliós bírságot szabott ki a csatornára, amelyekből az egyik (!) büntetést már kifizették. A TV2 korábban azzal az elképesztő indokkal érvelt, hogy azért nem olvasták be a helyreigazításokat, mert arra nem lett volna elegendő idő a műsorban.

Az ügyet a csütörtöki kormányinfón is szóba hozták. Gulyás azt mondta, hogy természetesen előfordulhat minden médiumnál, hogy valamit helyre kell igazítani, de véleménye szerint

„az nem elfogadható, ha valaki a jogerős ítéletet nem hajtja végre”.

Az RTL riportja az ügyről:

 

Valódi Hírek