Az éj leple alatt mozgattak meg óriási pénzeket Orbánék – kiderült, mire kellenek újabb milliárdok a kormánynak

Több mint 20 milliárd forint felett rendelkeztek.

A Magyar Közlöny legfrissebb kiadásában megjelent határozat értelmében a kormány három helyről összesen több mint 20 milliárd forintot csoportosított át a költségvetésben – vette észre a Menedzsment Fórum.

  • A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 45. Központi Maradványelszámolási Alap cím terhére 19 milliárd 410 millió forintot,
  • A Pénzügyminisztérium fejezet, 26. Központi kezelésű előirányzatok cím, 2. Központi tartalékok alcím, 4. Járványügyi kiadások jogcímcsoport terhére 140 millió forintot,
  • illetve a Mininszterelnökség alá tartozó Magyar Falu Program egyéb működési célú kiadásainak terhére 460 millió forintot csoportosított át a kormányzat.

A legnagyobb tételek az Országos Mentőszolgálatnak jutottak, amelyhez a Maradványelszámolási Alapból 8,95 milliárd forint kerül, de ugyanebből a forrásból kap a Miniszterelnöki Kabinetiroda is

„A kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítása” jogcímen több mint 8 milliárd forintot.

 

Valódi Hírek