Bojár Gábor kőkeményen kiosztotta Orbánékat, amiért ezt teszik Magyarországgal (+videó)

Elmondta, mit gondol.

Bojár Gábor üzletember, a Graphisoft alapítója volt az Index Konkrétan című podcastműsorának e heti vendége. Az interjú során szóba került többek között, hogy miért nem tud egyetérteni az Orbán-kormány intézkedéseivel, leginkább az oktatás kérdésében. Úgy véli, következményei vannak annak, hogy a kormányzat lerombolta a pedagógusi pálya tiszteletét, de beszélt arról is, hogy miért tette fel arra az életét, hogy itthon tartsa a tehetségeket.

„Ami az oktatási rendszerrel történik Magyarországon, az hazaárulás”

– kezdte egy Bojár Gábortól kölcsönzött idézettel a műsor felvezetését Rónai Egon, amire az üzletember részletesen kifejtette, hogy mely pontokban nem ért egyet az Orbán-kormány politikájával.

Bojár Gábor hozzátette: ha tudná erősebben mondani, akkor kimondaná azt is. Arra a felvetésre, hogy van-e ennél is erősebb jelző, ami eszébe jut, azt felelte:

„ennél is erősebbet mondanék.”

„Az oktatás tudatos lerombolásával az a baj, hogy ennek a helyrehozatala sok évtizedbe telik”

– hívta fel a figyelmet.

Bojár Gábor elmondta, ami az egészségügyben történik, az is tragédia, azonban az orvosi hivatás megbecsültsége még nem veszett el, a gyerekek még szívesen lennének orvosok. De ami az oktatás és a pedagógusok megítélését illeti, az nagyon nehezen hozható helyre – mondta.

„Magyarországra a külföldi tőke elsősorban a képzett munkaerő miatt jött eddig. Nekünk ez a hagyományunk, és ebben van az erőnk. Nyersanyagunk nincsen, de szürkeállományunk van, amit az oktatás termelt meg. Ez egy olyan nagy érték, amire gazdaságot lehetne építeni,

nem pedig az összeszerelésre, meg az akkumulátorgyártásra, amihez semmink nincs”

– fogalmazott.

Szerinte a kormány ugyan fordít forrásokat az egyetemekre, de önmagában a felsőoktatás fejlesztése nem lehet sikeres, mivel azt nagyban a középiskolákból kikerülő hallgatói alapanyag határozza meg.

„Én azt hívom hazaárulásnak,

ha a társadalomkép olyan, hogy az ország többsége legyen hülye.

Hogyha ez a társadalmi cél, mit lehet erre mondani? Ha az a cél, hogy a nagy többség maradjon buta, ne értse a világot, és ne értse meg azt a forradalmat, amiben élünk, az informatikai forradalmat…”

– mondta az üzletember.

Videó:

(index.hu nyomán)

Valódi Hírek