FRISS: Beperli az Orbán-kormányt a Fővárosi Önkormányzat; 25 milliárdot tartanak vissza a kormánytól

Nemet mondanak a kormányzat utasítására.

A főpolgármester szerda reggel mutatta be a főváros intézkedési tervét. A csomag célja, hogy Budapest elkerülje a csődöt, a jelenlegi helyzet szerint ugyanis augusztusra akár 76 milliárd forintos költségvetési hiánnyal is számolhat az önkormányzat.

„A Fővárosi Önkormányzat felfüggeszti a kormány finanszírozását

a következő hónapokban”

– kezdte beszédét Karácsony Gergely.

Karácsony szerint a főváros meg tudja oldani azokat a válságokat, amelyek nem belpolitikai természetűek – mint a Covid, vagy az energiaválság –, de a kormány „Budapest-ellenes politika mellett kötelezte el magát”.

Emlékeztetett, 2018-ban, Tarlós István idején csak 5 milliárd forint szolidaritási adót kellett befizetniük az államnak, idén viszont 58 milliárdot.

Közölte, ebből 25 milliárdot törvénytelennek tartanak, ezért

nem fogják befizetni a kormánynak.

Karácsony elmondta, inkasszálni sem lehet majd, mert nem lesz pénz a főváros számláján. Mint a 444.hu írta, azért éppen 25 milliárd forintot tartanak vissza, mert a főváros ennyivel többet fizet be jelenleg a költségvetésbe, mint amennyi állami támogatást kap.

Az önkormányzat

a közigazgatási bírósághoz fordul

az üggyel kapcsolatban, és azt remélik: megállapítják a 25 milliárdnyi adó törvénytelenségét.

Karácsony Gergely elmondta, a következő időszakban ki fogják kérni a budapestiek véleményét, és „Budapest-párti koalíciót” akarnak építeni a fővárosi választókkal, pártállástól függetlenül.

„Mondják el véleményüket arról hogy hogyan kell a kormánynak és fővárosnak együttműködnie. (…) Szeretnénk nem a budapestieket büntetni, hanem őket felsorakoztatni a kormánnyal vívott vitákat illetően”

– mondta a főpolgármester.

Valódi Hírek