DK: Leszavazta a Fidesz az árnyékkormány korrupcióellenes törvénycsomagját, még tárgyalni sem lehetett róla

Mintegy 5000 milliárd forint sorsa forog kockán.

Sajtótájékoztatót tartott Sebián-Petrovszki László, az Igazságügyi Bizottság alelnöke.

„Több, mint négy hónapja semmi sem tesz az Orbán-kormány, hogy Magyarország hozzájusson a milliárdos fideszes elit lopásai miatt felfüggesztett uniós pénzekhez”

– kezdte a beszédét a DK országgyűlési képviselője.

Kiemelte, hogy azért nem jutunk hozzá a forrásokhoz, mert Orbán Viktor nem hajlandó végrehajtani az EU által elvárt intézkedéseket a jogállamisági kérdésekben.

A DK-s politikus szerint

mintegy 5000 milliárd forintról van szó.

Sebián-Petrovszki ismertette, hogy az árnyékkormány egy törvénycsomagot készítettamely ami segítene hazahozni a befagyasztott pénzeket.

A javaslatot az országgyűlés elé akarta terjeszteni a DK, de az Igazságügyi Bizottság fideszes tagjai még azt is megakadályozták, hogy a javaslatról legalább tárgyaljon a parlament.

A politikus szerint azért nem hajtja végre az EU által elvárt intézkedéseket az Orbán-kormány, mert akkor már nem tudnának lopni a Magyarországnak járó forrásokból. Hozzátette: az uniós pénzek hiánya miatt tombol Magyarországon az infláció.

A DK sajtótájékoztatója alább visszanézhető:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek