„Minden embernek van egy kincse, ami nagyon értékes” – 89 éves lett Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze

Boldog születésnapot kívánunk!

Április 15-én ünnepli 89. születésnapját Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész.

Mint a Blikk írta, pénteken sikerült találkozniuk Velemben a születésnapos színészóriással, ahol Törőcsik Marit ünnepelték, ugyanis a helyiek úgy döntöttek, utcát neveznek el a két éve elhunyt, háromszoros Kossuth-díjas színésznő tiszteletére.

„Mi jártunk le Marihoz Velembe, és teljesen megértem, miért szeretett itt élni. Abszolút vidéki lány volt, sőt, mindig az is maradt, Velem pedig emlékeztette arra a helyre, Pélyre, ahol felnőtt”

– emlékezett vissza Bodrogi, aki könnyes szemmel idézte fel volt felesége emlékét.

„Öröm és fájdalom nekem ez egyben. Fájdalom, ha megnézzük, milyen szám van odaírva.

Öröm, mert azért ez nagyon nagy szám”

– mondta viccesen Bodrogi, miután felköszöntötték születésnapja alkalmából.

A színész elmondta, az egészségével az elmúlt időkben többször is voltak problémák, azonban most jól érzi magát és egészséges.

„Előfordul, hogy az ember kicsit rosszabbul van, de szeretném hangsúlyozni, és mindenkit megnyugtatni: most jól vagyok”

– mondta, hozzátéve, nem gondolkodik a visszavonuláson, bízik benne, hogy még sokáig találkozhat vele a közönség.

„Valószínűleg a szüleim is hozzájárultak, hogy még mindig aktív tudok lenni. Sajnos ők nem, de volt olyan dédnagymamám, aki 96 éves koráig élt. Most az a cél, hogy ezt leutánozzam, sőt túl is szárnyaljak rajta”

– mondta bizakodva Bodrogi Gyula, aki korábban arról is nyilatkozott, hogy régóta dohányzik, és most már nem is tervez lemondani szenvedélyéről.

„Minden embernek van egy kincse, ami nagyon értékes, de nem kell érte fizetni egy fillért sem. Ezt úgy nevezik, hogy fiatalság. Nekem abból a csodából,

Mariból, kilenc év jutott, amit soha nem lehet elfelejteni”

– osztotta meg érzéseit a színészlegenda.

Valódi Hírek