Megvan, mivel kergethetik őrületbe a debreceni akkumulátorgyár miatt a helyi választási bizottságot

150 népszavazási kérdést nyújtottak be az ügyben.

Túlterheléses támadással kívánja lemondatni a debreceni választási bizottságot a Momentum. 150 népszavazási kérdést nyújtott be a debreceni Helyi Választási Bizottságnak Szabó Bence, a párt helyi önkormányzati képviselője csütörtökön – számolt be minderről a politikus Facebook-oldalán, aki ezzel egyúttal teljesítette a debreceniek felé tett ígéretét is.

„Túlterheléses támadással fogjuk lemondatni a debreceni Helyi Választási Bizottság tagjait. Azokat, akik MINDEN, akkumulátorgyárral kapcsolatos népszavazási kérdést elutasítottak az elmúlt hónapokban. Nehogy véletlenül a debreceniek beleszólhassanak, milyen vízzabáló ipari monstrum épül városuk határában.

Ezért 150 népszavazási kérdést adtam be ma délelőtt a választási bizottságnak.

Többségük olyan, amit debreceni polgárok küldtek be a múlt heti felkérésemre”

írta közösségi oldalán Szabó Bence, aki bejegyzésében néhányat meg is osztott a népszavazási kérdésekből.

  • „Egyetért-e ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén ne létesülhessen olyan üzem, amelyről nem kérdezték meg Debrecen lakosságát népszavazás keretein belül?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén csak akkor épülhessen akkumulátorgyár, ha azt Orbán Viktor saját kezűleg építi fel?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy Debrecen helyi választási bizottsági tagjainak le kell mondaniuk, mert politikai befolyásoltság alatt állnak és ennek hatására elárulták a debreceniek érdekeit?”

„A kérdések sokfélék, a cél pedig világos: a fideszes érdekeket kiszolgáló bizottság tagjainak

le kell mondaniuk,

mégpedig minél előbb.

A hozzájuk benyújtott kérdéseket ugyanis egyesével kell vizsgálniuk, döntésüket pedig nyílt ülésen indokolniuk.

Ez nem kevés munka lesz a részükről. Már ha vállalják.

Vagy rájönnek, hogy ennyit azért nem ér a politika kiszolgálása,

és lemondanak. Nem fognak hiányozni a debrecenieknek”

– írta a politikus.

(Szabó Bence/Facebook)

Valódi Hírek