Lehullt a lepel: Kiderült, ki lesz Kocsis Máté utódja

Egyetlen jelölt volt a pozícióra.

Megvan, hogy ki követi Kocsis Mátét a Magyar Kézilabda Szövetség elnöki székében:

Ilyés Ferencet,

korábbi 229-szeres válogatott játékost választotta az MKSZ küldöttgyűlése pénteken.

A tisztújításon a 150 küldöttből 140 volt jelen, közülük

139 szavazott az egyetlen jelöltként induló Ilyésre,

egy pedig tartózkodott. Az elnök megbízatása 5 évre szól.

A Fidesz frakcióvezetője szinte napra pontosan 8 éve, 2015. április 17. óta irányította az MKSZ-t, ezúttal azonban nem indult újra a tisztségért, erről a Nemzeti Sportnak adott interjút még januárban.

„Amikor 2015-ben felkértek, hogy vállaljam el ezt a munkát, akkor mindenki által ismert, pontosan megfogalmazott

célokat és feladatokat tűztem ki magam elé, amelyek teljesültek.

Ezekről részletesen számot fogok adni a következő kongresszuson (…). Új célokat kell most már kitűzni, ahhoz pedig inkább új vezető javasolt.”

– fogalmazott Kocsis.

A Nemzeti Sport összegyűjtött pár információt a leendő elnökről:

Ilyés Ferenc Székelyudvarhelyen született, 41 éves, karrierje során megfordult Szegeden, Makón, Veszprémben, Tatabányán, valamint a német Lemgónál és a lengyel Wisla Plocknál.

Kétszeres Magyar Kupa-győztes, háromszoros magyar bajnok, a Kupagyőztesek Európa-kupájában és az EHF-kupában is aranyérmet szerzett. Válogatottként 2004-ben és 2012-ben az olimpián negyedik helyig jutott a nemzeti csapattal.

(MTI)

Valódi Hírek