Megérkezett Szijjártó napi örömhíre: Hatalmas sikert értek el, több száz hallgató kap ösztöndíjat Libériából

Oktatásról és gazdaságról is tárgyaltak.

Idén 549 libéria hallgató jelentkezett magyarországi ösztöndíjra – közölte Szijjártó Péter csütörtökön, Budapesten.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter közös sajtótájékoztatót tartott, Dee-Maxwell Saah Kemayah libériai külügyminiszterrel, miután

aláírtak egy megállapodást

az eddig 10 éves ösztöndíjprogram 25 évre való növeléséről.

Megállapodtak továbbá egy gazdasági vegyes bizottság létrehozásáról, a tervezetet már át is adták a libériai kollegáiknak. A tárcavezető szerint a mezőgazdaság termelésének növeléséhez szükséges magyar technológiák iránt komoly az érdeklődés Libériában.

Továbbá

a magyar hústermékek exportja Libériába tavaly meghaladta a 600 millió forintot,

idén már egy 70 százalékos növekedést tudott könyveli a tárca – összegezte Szijjártó.

Afrika is komoly biztonsági kihívásokkal szembesült, sok szállítási útvonal ellehetetlenült, miközben az energiaárak is az egekbe szöktek. Az ukrajnai háború, bár regionális, mégis válságspirált váltott ki világszerte – fogalmazott a politikus.

Európa és Afrika is a háború kiterjedését szeretné elkerülni, mert a két térség együtt fizeti az orosz-ukrán konfliktus árát – mondta Szijjártó, valamint hozzátette:

Magyarország senki kedvéért nem fog a >>háborúpárti<< állásponthoz (?) csatlakozni, a kormány békére törekszik”,

valamint a tárcavezető kért mindenkit, hogy

tisztelettel beszéljen az országról és a magyar emberekről.

A magyar kormány továbbá szorgalmazza, hogy az Európai Unió és a nyugat-afrikai térség között létrejött gazdasági partnerségi megállapodás minél előbb lépjen hatályba. A tárcavezető szerint ugyanis óriási szükség van arra, hogy a gazdasági együttműködést fejlesszék az afrikai országokkal azért, hogy a háború által kiváltott válság ne indítson újabb migrációs hullámokat.

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek