Videóval: Szijjártó végre elárulta, mit sikerült „leboltolnia” Putyinékkal

Hajnalban Moszkvába repült.

Megszületett a egyezség Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról annak érdekében, hogy

lehetővé váljon az atomerőmű-beruházás folytatása és mielőbbi átadása

– közölte Szijjártó Péter kedden Moszkvában.

A külgazdasági és külügyminiszter a hazai energiaellátás biztonsági kérdéseiről tárgyalt Oroszországban.

A Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott megbeszélés után Szijjártó megosztotta, hogy az ukrajnai háború és az arra adott válaszok nem könnyítették meg a paksi bővítés előrehaladását.

„Bár eddig sikerült elérnünk, hogy a nukleáris ipar, az atomenergia nem esik szankciós intézkedések alá, de jól láthatóan sok esetben politikai eszközökkel és jogtalan döntésekkel próbálják gátolni Európában Magyarország és Oroszország sikeres nukleáris együttműködését”

– állította a tárcavezető.

Már több mint 9 éve megkötötték a paksi beruházásról szóló szerződéseket.

„Nyilvánvaló, hogy a háborútól és a szankcióktól függetlenül is az élet, a műszaki és technológiai helyzet változott annyit, hogy ezekhez

a szerződéses keretekhez hozzá kell nyúlni

annak érdekében, hogy ezt a beruházást végre lehessen hajtani”

– fogalmazott a szerződésekről a politikus.

Szijjártó szerint a szankciók erre rátesznek még egy lapáttal, így meg kellett találniuk azokat a jogi kereteket, amelyek biztosítják az atomerőművek felépítését.

A tárcavezető bejelentette, hogy a feleknek

sikerült megállapodniuk

a kivitelezési és a finanszírozási szerződés módosításának mikéntjéről is, ennek nyomán pedig az utolsó szövegezési feladatokat végzik már a jogászok.

Amint készen vannak, benyújtják őket az Európai Bizottságnak – tette hozzá.

„A rezsicsökkentés fenntartása, a hosszú távú energiaellátásunk biztonsága tekintetében Paks, az új paksi blokkok egyszerűen nélkülözhetetlenek, ezért azt reméljük, hogy a kivitelezési és a finanszírozási szerződésmódosítást az Európai Bizottság gyorsan jóvá fogja hagyni, hogy tudjunk haladni tovább ezzel a beruházással”

– nyilatkozott a politikus.

Továbbá végeztek az úgynevezett résfal-monitoring tesztekkel, az eredményeket benyújtották az Országos Atomenergiai Hivatalhoz, illetve a paksi erőmű vezetése is megkapta őket tanulmányozásra.

Végül arról is beszámolt, hogy két rendkívül fontos tervezési munka is nagy lépésekkel halad előre:az egyik a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelésére vonatkozik, egyelőre a talajvíz szintjéig, a másik a talaj szilárdítást fogja majd lehetővé tenni.

„Haladunk itt is a beruházással, de a finanszírozási és a kivitelezési szerződés pontosítására volt szükség ahhoz, hogy ebben a megváltozott környezetben ez a beruházás garantáltan végrehajtható legyen”

– fogalmazott Szijjártó Péter.

(MTI/Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek