Micsoda csörte! Egymásnak estek a politikusok az „akkugyáras házibuli” miatt

Forrnak az indulatok.

„Tudják-e, hogy melyik a legkellemetlenebb házibuli? Hát az, amelyikben csak azért lehetünk ott, mert abban a lakásban lakunk, ahol a házibulit rendezik.

Az akkumulátorgyárak Magyarországra telepítése pont egy ilyen buli”

– jelentette ki a napirend előtti felszólalásában Csárdi Antal.

Az LMP országgyűlési képviselője kedden a Parlamentben beszélt arról, hogy viszik ki a globális cégek a nyereségük utolsó fillérjét is az országból.

„A kormány teleépíti az országot akkumulátorgyárakkal, a gyárakhoz szükséges energiához pedig telerakják Kelet-Magyarországot gázerőművekkel”

– fogalmazott Csárdi.

„Így majd orosz gázból energiát kapnak a kínai akkumulátorgyárak, amely gyárak aztán német autógyáraknak szerelnek össze akkumulátorokat, nagyrészt betelepített külföldi munkásokkal. Aztán ezek a globális cégek nyereséget

az utolsó fillérig szépen kiviszik az országból”

– összegezte a helyzetet a politikus.

Az LMP képviselője szerint a kormány feláldozza az ország vízkészletét, levegőjét, és az értékes termőföldjét az akkumulátor beruházások miatt.

„Aztán jön a buli vége, és ahogy az a buli végén lenni szokott, a vendégek jó szokás szerint

otthagyják a szemetüket”

– zárta rövidre Csárdi.

A politikus szerint a kormánynak meg kellene kérdeznie a magyar embereket, hogy részt akarnak-e venni ebben az „őrületben„. Véleménye szerint a Fidesz azért nem engedte át az LMP népszavazási kezdeményezését az akkumulátorgyárakról, mert tudták, hogy nem a magyar embereket, hanem a külföldi nagyvállalatokat képviselik.

Menczer Tamás így reagált Csárdi kijelentéseire:

„önök partigyilkosok, minden tekintetben és mindig.”

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott:

„önök az ország és a haza ellen cselekszenek folyamatosan és mindig.”

Menczer szerint a nép már kinyilvánította akaratát, amikor tavaly áprilisban ismét megválasztotta a Fidesz-KDNP-t. Szerinte ez azt jelenti, hogy a magyarok többsége egyetért a kormány gondolataival, állásfoglalásaival.

„Az egész világ akkumulátorgyárakat akar,

csak a magyar baloldal nem”

– állította a politikus.

Az államtitkár állítása szerint csak akkor valósulhatnak meg a tervek, ha a beruházók betartják az itteni szabályokat és előírásokat.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek