Megvan! Elkészült a pápalátogatás hivatalos dala, ezzel várjuk az egyházfőt

Egy feldolgozással készülnek.

Camino – Krisztus, a jövőnk

címmel elkészült Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata kedden.

Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston musical-dalát, a Caminót a pápalátogatásra Dolhai Attila, Szőcs Renáta, Szandi, Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Vizy Márton dolgozta fel új, szimfonikus zenei köntösben

– állt a közleményben.

A Camino című dal a jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác életét bemutató musical egyik dala, amely a szent veszélyes zarándokútját ábrázolja.

„Szimbolikusan mindannyian ezt a zarándokutat járjuk egész életünkben”

– tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a dal, amely

a kitartásról és a sötétség felett aratott győzelemről szól,

olyan történelmi pillanatban csendül fel, amikor Ferenc pápa minden jóakaratú embert a béke előmozdítására szólított fel. Ehhez a felhíváshoz csatlakoztak a magyar alkotók és sztárok.

A bemutató 29-én a Papp László Budapest Sportarénában lesz, Ferenc pápa megérkezése előtt.

Fellépnek:

  • Dolhai Attila,
  • Szandi,
  • Nagy Bogi,
  • Szőcs Reni,
  • Dánielfy Gergő
  • a dal zeneszerzője, Vizy Márton,
  • a Forráspont Band,
  • valamint a 4 Akkord Show Kórus tagjai.

Ferenc pápa április 28-30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon. A program részeként szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Szentatya korára való tekintettel a találkozókat az országos turné helyett a főváros különböző pontjain tartják, a vasárnapi szentmisére mindenkit várnak Magyarországról és a környező országokból is.

Az egyházfő bízik benne, hogy a kedvencét, egy jó pohár tokaji bort is elfogyaszthat a látogatás során, véleménye szerint ugyanis ez a legszentebb dolog az országban.

(MTI/Marton Vizy/YouTube)

Valódi Hírek