Mire készül Észak-Korea? Napok óta nem tudják elérni forródróton Kim Dzsongunékat

Nem válaszolnak a hívásokra.

Phenjan nem válaszolt az Észak-Korea és Dél-Korea között létesített forródróton megszokott reggeli telefonhívásra hétfőn – jelentette be a dél-koreai országegyesítési minisztérium.

A hívásokat a hétvégék kivételével ejtik meg, az észak-koreai főváros

már péntek reggel sem válaszolt

– tette hozzá a tárca.

A két ország korábban egyeztetett arról, hogy naponta kétszer telefonálnak egymásnak, helyi idő szerint délelőtt 9-kor és délután 5 órakor. A dél-koreai védelmi hivatal arról is beszámolt, hogy

Phenjan 4 napja a katonai forródróton sem elérhető.

A két ország közötti viszony az utóbbi időben ismét feszültté vált, az észak koreai állami média szombaton bejelentette, hogy a hadseregük újabb tesztet hajtott végre egy nukleáris célokra alkalmas, víz alatt támadó drónnal.

Észak-Korea hónapok óta rendszeresen tesztel különböző fegyvereket, és az elmúlt hetekben fokozta tevékenységét válaszul a közös amerikai–dél-koreai hadgyakorlatokra, amelyeket Phenjan többször élesen bírált és háborús készülődésnek minősített.

(MTI)

Valódi Hírek