Nem működnek a telefonok a Vatikánban a pápaválasztás alatt

A bíborosoknak az okosóráikat is le kell adni.

A Vatikán bejelentette, hogy a május 7-én kezdődő konklávé idejére a pápai állam területén lekapcsolják a telefonvonalakat, ám ez nem érinti a Szent Péter teret – írta meg a Guardian.

Nem szivároghat ki információ a pápaválasztásról

Matteo Bruni vatikáni szóvivő azt közölte, hogy

május 7-én 15 órától lekapcsolják a mobiltelefonok jeleit továbbító távközlési rendszereket a Vatikán területén.

Csak az új pápa megválasztása után állítják vissza azokat.

A pápaválasztás hivatalosa május 7-én délután fél ötkor kezdődik, akkor zárják rá a bíborosokra a Sixtus-kápolna ajtaját.

A Szent Péter-bazilikában kezdődnek az események

A bíborosi testület a szerdai napot a Szent Péter-bazilikában kezdi, ahol 10 órától a „pro eligendo pontifici” elnevezésű,

a megválasztandó egyházfőért mondott misén vesznek részt.

A szertartást a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be. Ő nem vesz részt a pápaválasztáson, mert elmúlt 80 éves. A misét követően a 80 évnél fiatalabb, pápaválasztó bíborosok az apostoli palotákban, a III. Pál pápáról elnevezett Paolina-kápolnában gyülekeznek.

Onnan vonulnak át együtt a Sixtus-kápolnába.

(Kiemelt képünk illusztráció)