Óriási átverés: Milliókat buknak a nyugdíjasok az Orbán-kormány trükközése miatt

Átlagosan 20 millió forintos mínuszban vannak a nyugdíjasok.

A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály szerint sántít, hogy a nyugdíjkassza nem bírja a kiadásokat. Ugyanis számításai szerint átlagban több a befizetés, mint amennyit nyugdíjra költenek – mondta a szervezet elnöke a 24.hu-nak.

Havonta közel 478 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben nyugdíjcélú bevételként.

Ha ebből az összegből csak az öregségi nyugdíjakat fizetnék, akkor az havonta mintegy 415 milliárd forint kiadást jelentene, tehát havi 63 milliárd forinttal több a nyugdíjcélú bevétel, mint a kiadás.

Ha az összes nyugdíjszerű ellátást is ebből a bevételből fedezik, akkor kijön, hogy 463 milliárd forint a havi kiadás, vagyis

havonta így is 15 milliárd forinttal több a bevétel.

„Ha 38 év szolgálati időből és havi 102 ezer forint nyugdíjcélú befizetésből indulunk ki, akkor mai értéken fejenként átlagban 46,5 millió forint folyhat be utánunk a nyugdíjkasszába”

– közölte a szervezet elnöke.

Karácsony Mihály számításai alapján 26,6 millió forint lehet az az összeg, amennyit mai értéken átlagosan visszakaphatnak a befizetéseikből az emberek, tehát

20 millió forintos mínuszban vannak átlagban a nyugdíjasok.

A jelenlegi átlagnyugdíjjal számolva 84 évig kell élnünk, hogy nyerjünk a nyugdíjon, ekkor egyenlítődhet ki a nyugdíjcélú befizetés és kiadás.

A Nyugdíjas Parlament számításai szerint tavaly a nyugdíjasok több mint 88 százaléka kevesebbet nyugdíjat kapott, mint amennyit a befizetései lehetővé tettek volna.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek