Nincs vége az őrületnek: Rengeteg újabb postát zárhatnak be májusban

Hivatalosan még nem értesítették az alkalmazottakat.

A Magyar Posta nagyjából egy hónapja levélben kereste meg az 1500 lakosúnál kisebb önkormányzatokat, hogy vegyék át a helyi posták üzemeltetését – írta a 24.hu. A portál információi szerint, május 1-jétől zárhatják be az 1500 fő alatti településeken a postákat, és erről maguk

az érintett kisposták dolgozói sem tudnak még.

A portál úgy tudja, hogy

vezérigazgatói tájékoztatás is volt

arról, hogy „akcióprogram” indul, keresik a megoldást, mi legyen a kistelepüléseken lévő postákkal.

Az érintett településeken (ahol még működik postahivatal) az eddigitől eltérő formában nyújtana szolgáltatást a Magyar Posta, elsőként az önkormányzatoknak ajánlották fel az üzemeltetés lehetőségét.

Ha nem tudják átvenni az önkormányzatok az üzemeltetést, akkor

megoldás híján feltehetőleg mobilposta fog működni.

A dolgozóknak valószínűleg fel fogják ajánlani, hogy a környező településeken lévő hivatalok betöltetlen álláshelyein folytassák a munkát.

Kérdés, hogy vidéken – főleg azokban a régiókban, ahol a tömegközlekedési szolgáltatás meglehetősen hiányos – meg tudják-e majd oldani az érintettek a bejárást.

Nagylók 1000 fő körüli község Fejér vármegyében. A helyi polgármester, Tóth József azt mondta, hogy önkormányzatuk a Magyar Posta területi igazgatójától kapott levelet, amelyben tájékoztatást adtak az önkormányzatoknak, vállalkozásoknak (élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankfiókok stb.) a postával való együttműködés lehetőségeiről a postapartner program keretében.

A posta bezárásáról hivatalosan semmilyen értesítés nem érkezett a nagylóki önkormányzathoz,

az alkalmazottak viszont a bezárásról beszéltek.

A polgármester szerint a posta bezárása hátrányosan érintené a lakosságot, ha nem lesz a szolgáltatás valamilyen formában pótolva.

A jelenlegi postájuk 8:00 és 15:30 között tart nyitva, a postahivataluk nem önkormányzati tulajdonú épületben üzemel.

A Magyar Posta február 28-án jelentette be, hogy

1200 fős leépítés

lesz a cégnél azért, hogy állításuk szerint „a jelenlegi, szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is meg tudja őrizni működésének stabilitását”.

Akkor hangsúlyozták, hogy a létszámcsökkentés nem érinti a szolgáltatás színvonalát, illetve azt mondták, hogy a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson. Hozzátették, hogy az „új postapartneri program” keretein belül tovább foglalkoztathatják az érintett dolgozókat, kiemelték, hogy a a vállalat együttműködik a kormány foglalkoztatáspolitikáért felelős szerveivel, hogy segítsék a minél gyorsabb elhelyezkedést.

Valódi Hírek