Árnyékkormány: Negyedévente nyugdíjkorrekcióra és 100 ezer forintos támogatásra van szükség az idősek támogatásához

Orbánék törvénytelenül alacsonyan tartják a nyugdíjakat, így az idősek hitelezik az Orbán-kormányt — ismertette Gy. Németh Erzsébet.

Borzasztó ütemben értéktelenednek el a nyugdíjak a száguldó orbáni infláció miatt

– közölte Gy. Németh Erzsébet a Demokratikus Koalíció csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A KSH adatai szerint lényegében a magyar nyugdíjasok hitelezik a kormányt, amely törvénytelenül, jóval kisebb mértékben emelte a nyugdíjakat, mint amekkora áremelkedés történt az üzletekben – összegezte a helyzetet a szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter.

Hangsúlyozta:

Az árnyékkormány szerint

minden egyes negyedévben szükség van nyugdíjkorrekcióra,

azaz visszamenőleges nyugdíjemelésre.

Ennek összegét a drágulás valódi mértéke alapján, vagyis a negyedéves inflációs adatok szerint kell megállapítani – tette hozzá Gy. Németh Erzsébet.

Így elkerülhető lenne, hogy a nyugdíjasok hitelezzék az Orbán-kormányt, amely a saját törvényeit sem tartja be. Történelmi az élelmiszerdrágulás, hétszeres a rezsiemelés, a megélhetési válság napról napra súlyosabb, ezzel szemben a kormány nem emelte a nyugdíjakat a drágulás mértékéhez megfelelően – fogalmazott a politikus.

Ezért a negyedéves nyugdíjkorrekció mellett egy egyszeri,

100 ezer forintos támogatás kifizetését

szorgalmazza az árnyékkormány minden magyar nyugdíjas részére.

„Az Orbán-kormány lényegében meglopja a nyugdíjasokat,

hiszen megszegi a nyugdíjtörvényt, miközben az orbáni infláció sokkal súlyosabban érinti az időseket”

– hangsúlyozta, valamint hozzátette: nem kevesebb mint 52,2 százalékkal drágult egy év alatt a nyugdíjasok által leggyakrabban vásárolt 20-féle élelmiszer ára.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek