Végképp kiborult Eszenyi Enikő: Üvöltözve követelt magának hordágyat a színházba – állítja Verebes István

Szerinte felsőbbrendűnek érezte magát a volt direktor.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Csodálatos vagy, Júlia! című darab forgatásán Eszenyi Enikő elcsúszott és eltörte a csuklóját. A balesetről, illetve a Vígszínház korábbi direktoráról megdöbbentő dolgokat mondott el Verebes István.

„Eszenyi úgy látszik, hogy nem tanul. Egy ilyen tehetséges, fantasztikus képességű nő, aki rendezőnek is nagyszerű, arról azt hallom, hogy amikor a Játékszínben eltörte a csuklóját és hívták a mentőt,

azt kiabálta, hogy hordágy.

Erre mondták a mentők, hogyha valaki eltöri a csuklóját, nem szoktak hordágyat hozni. Eszenyi viszont azt felelte,

én egy Nemzeti Kincs vagyok.

Pásztor Erzsi miatta hagyta ott a Játékszínt.”

— fakadt ki a színházi szakember Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában.

Verebes szerint Eszenyi elszabadulásáért a 2019-ben elhunyt Marton László a felelős.

„Amikor az Eszenyi Enikőnek hagyta megrendezni az Antonius és Kleopátrát úgy, hogy ő maga játszotta a Kleopátrát, amihez egyébként semmi köze nincs, és Kaszás Attila volt az Antonius, akinek szintén ehhez semmi köze nem volt, onnan nem volt megállás.

Ott meg lett szédítve az Enikő. Miért nem elég, ha valaki tehetséges,

miért kell neki még hatalmat is gyakorolnia?

Egyébként Pásztor Erzsit már hetekkel ezelőtt beismerte, hogy Eszenyi miatt lépett ki a”Csodálatos vagy, Júlia!” című darabból.

„Nem szeretnék Verebes István szavaihoz semmit hozzáfűzni.

Annyit tudok csak mondani, hogy már szerencsére vagyok olyan helyzetben, hogy csak abban játszom, amihez kedvem van és amiben örömömet lelem”

— fogalmazott a Kossuth-díjas színművész.

A lap szerint nem csak a balesetkor voltak Eszenyinek irreális követelései.

„Agyrém volt, amit művelt,

felsőbbrendűnek hitte magát

és ez a kollégáinak sem volt szimpatikus”

— nyilatkozta egy bennfentes a lapnak.

(Blikk.hu nyomán)

Valódi Hírek