Megszólalt a mesterséges intelligenciáról Novák Katalin

Az oktatásról is beszélt.

Szombaton a Tudományos Diákkörök XXIII. Kárpát-medencei Konferenciájának záróünnepségén, díjátadóján Gödöllőn járt a köztársasági elnök.

Novák Katalin arról beszélt, hogy az iskolában három dolog egységére van szükség: a diák, a pedagógus és a szülő egységére.

„Szükség van olyan diákokra, akik a tehetségüket szorgalommal egészítik ki, valamint olyan szülőkre, akik ott vannak gyermekeik és a pedagógusok mellett”

– fogalmazott.

Kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia korában az a jó iskola, amely egyszerre őrzi a régi, nemzeti, hagyományos kulturális értékeket és használja az újat, a technológiát, modern ismereteket, módszereket. Úgy véli, olyan intézmények kellenek, amelyek

progresszíven oktatnak és konzervatívan nevelnek.

Hozzátette: Magyarországon is ilyen iskolákra van szükség.

(MTI)

Valódi Hírek