Kiderült: Varga Mihályék szerint ennyivel fog drágulni idén az élet Magyarországon

Az inflációt nem lehet megállítani.

A parlament fideszes tagjai elfogadták a „rezsivédelmi költségvetés” módosítását a parlamentben. Ezzel azt akarják elérni – állítja a Pénzügyminisztérium –, hogy a magyar családok az átlagfogyasztás mértékéig a csökkentett rezsiköltségek szerint fizessenek.

Azért tartják indokoltnak a döntésüket, mert szerintük az „elhibázott brüsszeli szankciós politika” energiaár-robbanást és

szankciós inflációt” szabadított Európára.

Bár ez kihívásokkal jár, állításuk szerint ők megvédik a magyar családokat és a nyugdíjasokat, a munkahelyeket, sőt még a gazdaságot is. A törvényjavaslatot tehát elfogadták.

Ez azt jelenti, hogy a „rezsivédelmi alap670 milliárdos keretét közel négyszeresére, vagyis 2580 milliárdra emelték. Ezzel akarják garantálni, hogy 2023-ban is maradjanak a rezsicsökkentett árak.

De a támogatásból természetesen nemcsak a családok és a vállalkozások, hanem

az állami intézmények, illetve az önkormányzatok is részesülnek.

Orbánék úgy vélik, hogy ők ebben a „rendkívüli időben” is kiemelten kezelik a magyar családok helyzetét, kiváltképpen összpontosítva a gyermekvállalás és gyermeknevelés támogatására.

Ezért állítják, hogy megóvják Európa „legkedvezőbb15%-os jövedelemadóját, a személyi jövedelemadó-mentességet pedig 2023-tól azokra a 30 év alatti nőkre is kiterjesztik, ha gyermeket vállalnak.

Valamit valamiért.

Mindezekkel együtt 3360 milliárd forintot fordít a családok támogatására a költségvetés — állítják a fideszesek.

Közleményükben hangsúlyozzák, hogy a nyugdíjasok védelmében is cselekedtek: 2022-ben még 13. havi nyugdíj is járt, sőt a költségvetés tartalmazza a 15%-kal emelt nyugdíjak fedezetét. Persze, arról nem beszélnek, hogy egyébként a kormány pontosan 15%-os inflációval számol.

Érdekesség: a magyar határok védelme érdekében létrehozták a „honvédelmi alapot„, amely megteremti a honvédelmi „fejlesztések” forrásait. Ez „erősíti hazánk fizikai biztonságát” – hangsúlyozták. Erre 842 milliárdot költenek.

Kapaszkodjunk meg: a büdzsé 2023 egészére 15%-os inflációval számol, de arra fog törekedni az Orbán-kormány, hogy év végére egyszámjegyű legyen az infláció. Sok sikert ehhez.

A törvénymódosítást egyébként csak a fideszesek fogadták el, szóval úgy tűnik, hogy értelmes párbeszéd ebben a kérdésben sem született.

(kormany.hu/Nyugati Fény)

Valódi Hírek