DK: A felcsúti TAO-per is bizonyítja Orbán és a végrehajtói maffia közötti kapcsolatot

Hiába került börtönbe Schadl György, a megbízatása él.

Elég csak a felcsúti fociakadémia ügyét vizsgálni, hogy

világos legyen a kapcsolat Orbán Viktor és Schadl György között

– hangsúlyozta Ráczné Földi Judit a Demokratikus Koalíció csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a jogerős bírósági döntés ellenére sem adta át a DK-nak az összes olyan számlát, amely a TAO-költéseiket igazolta. Az ügy végrehajtásig fajult, a végrehajtó minden előjel nélkül Schadl György lett – akinek mai napig megvan az engedélye– mondta az országgyűlési képviselő.

Ez bizonyítja, hogy

Schadl szolgálataira maga a miniszterelnök is számíthatott,

a feladatát, hogy lefoglalja a számlákat, nem teljesítette.

A végrehajtói kar elnöke azóta börtönbe került, megbízói azonban továbbra is az ország vezetésében vesznek részt, és semmilyen felelősséget nem vállalnak, amíg az Orbán-rendszer nem bukik el – fogalmazott Ráczné.

„A börtönrácsokon is túlnyúlik a végrehajtói maffia fejének megbízatása”

– tette hozzá, hiszen a mai napig ő a felcsúti TAO-per végrehajtója.

„Arra, hogy végre ne következmények nélküli ország legyünk, és a miniszterelnökre és környezetére is vonatkozzanak a törvények, az árnyékkormány a magyarok egyetlen reménye”

– hangsúlyozta a DK országgyűlési képviselője.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek