Mi történt? Kiderült, sokkal magasabb nyugdíj járna az időseknek, mint amennyit most kapnak

A szakértő elmondta, miért.

Az élelmiszer-inflációt – amely a KSH adatai szerint februárban 43,3 százalékos volt – talán a nyugdíjasok érzik a legjobban. Az általuk leggyakrabban vásárolt termékek 48 százalékos áremelkedést mutattak az elmúlt 1 év alatt — mondta Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke.

Herczog László, a NYUSZET Tanácsadó testületének elnöke elmondta, hogy a nyugdíjasok döntő része próbálja a legolcsóbb termékeket megvenni, viszont

az a pénz, amit az árstopos termékeken nyernek, a többi terméken elveszítik.

Karácsony hangsúlyozta, hogy azok miatt aggódnak, akiknek nagyon alacsony a nyugdíja, hiszen mintegy 500 ezer nyugdíjasnak 100 ezer forint alatt van a nyugdíja,

nekik napi problémát jelent a megélhetés.

Ennek korai halálozás lehet a következménye, tette hozzá a Nyugdíjas Parlament elnöke.

Herczog László elmondta, hogy ők tettek egy javaslatot: az átlagnyugdíj alattiak kapjanak egy egyszeri, 50 ezer forintos támogatást. Ám a kérésükre semmilyen reakciót nem kaptak, sőt

a kormány nem is tárgyal a nyugdíjas szervezetekkel,

így ez a tárgyalóasztalra sem kerülhet.

2023-ra 15 százalékos emelést ígért a kormány, de végül csak 14 százalék lett a tényleges nyugdíjemelés. És azt is figyelembe kell venni, hogy a nyugdíjas infláció 15,2 százalékos. Tehát a nyugdíjasok 1,2 százalékkal megrövidültek – fogalmazott Herczog.

Karácsony elmondta: szeretnének változtatni, hogy ne az inflációhoz, hanem a béremelkedéshez indexálják a nyugdíjakat. Az országgyűlési képviselők vagy az MNB dolgozóinak fizetését már a béremelkedéshez indexálják, vagyis van olyan modell, amely a nyugdíjaknál is működőképes lenne.

Ez alapján

a jelenlegi nyugdíjak akár25-30 százalékkal magasabbak lehetnének

– fejtette ki gondolatait.

(atv.hu nyomán)

 

Valódi Hírek