„Magyarországnak le kell válnia az orosz gázról!” – honvédelmi nagykonferenciát tartott a DK

A DK rendezvényén többek között a NATO- és EU-tagság fontosságáról, az energiafüggetlenség biztosításáról és a cseppfolyósított földgázban rejlő lehetőségekről is szó esett.

Honvédelmi nagykonferenciát tartott délelőtt 10 órától az Óbudai Társaskörben a DK az Új Köztársaságért Alapítvány szervezésében. A rendezvényen Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök mellett felszólalt Vadai Ágnes honvédelmi árnyékminiszter, illetve Holoda Attila energetikai szakértő is.

Helyszíni tudósítónk szerint háromnegyed 10-re megtelt a kijelölt nagyterem, és a rendezvény kezdetéig folyamatosan érkeztek további résztvevők is. A program a meghirdetettek szerint, 10 órakor vette kezdetét.

Dobrev Klára: Fontos Magyarország energiafüggetlenségének biztosítása

Az első előadó Dobrev Klára volt, aki köszöntötte a megjelenteket. Az árnyék-miniszterelnök örömét fejezte ki, hogy sokan összegyűltek a rendezvényen.

Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos a belső és külső biztonság garantálása a honvédelem és a biztonságpolitika szempontjából.

A békét és demokráciát magától értetődőnek vettük, de most nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. A háború több dologban is változtatásra kényszerített minket

– jegyezte meg.

A háború ráébresztett minket, hogy a NATO szövetségi rendszere rendkívül fontos Magyarország biztonsága szempontjából

– jelentette ki.

Leszögezte:

nem léphetünk ki a NATO-ból.

Közölte: közös európai hadsereg kell, közös katonai fellépésre van szükség, ehhez pedig szerinte átgondolt katonai fejlesztések kellenek Európában.

Dobrev szerint fontos tanulság, hogy a külső biztonság fogalma megváltozott. Utalt a fegyveres erőszakra; a háborúra, ennek kapcsán új hadviselési formákra hívta fel a figyelmet.

Példaként említette a kibervédelmet, és az internetes biztonság fontosságáról beszélt. Megjegyezte: elharapóztak a dezinformációk és az álhírek az online térben. Ezzel kapcsolatban elmondta: az orosz és a kínai államok hadviselési eszközként használják a hamis információkat.

Megjegyezte: egymásra vagyunk utalva a szállítási útvonalakban. A globális internethasználat fontossága és megvédése is katonai feladat – emelte ki.

Megemlítette: a jelenlegi, válságoktól sújtott időszakban

a bankokat meg kell védeni,

valamint a nyersanyagkitermelés védelmét is biztosítani szükséges. Mindemellett az energiabiztonság szavatolását is fontos feladatnak tekinti.

Kitért rá:

mindezeknek úgy kell megvalósulniuk, hogy a klímakatasztrófát ne gyorsítsuk fel.

A magyar politikával kapcsolatban kijelentette: az Orbán-kormány minden kérdésre szakszerűtlen és rossz választ ad. Magyarországot kiszolgáláltatottá teszi a jelenlegi kormányzat – jegyezte meg.

Ezután arról beszélt, hogy a magyar kabinet hazafiatlan politikát folytat, ugyanis szerinte a kormány semmit nem tett az orosz függés csökkentése érdekében. A NATO-ellenes politikájuk veszélyezteti Magyarország biztonságát – jelentette ki Dobrev.

A legjobb biztonságpolitika a megelőzés

– mondta a NATO-tagság megőrzésének fontosságára utalva.

A klímakatasztrófára kitérve elmondta: az elmúlt években nem történt semmilyen előrelépés a zöldpolitikában.

Vissza kell szerezni Magyarország megbecsülését, hogy az ország érdekérvényesítő képessége növekedjen!

– jelentette ki az árnyék-miniszterelnök.

Ezt követően arról beszélt: programokat dolgoznak ki Magyarország biztonságpolitikájánk és katonai biztonságának garantálására.

Diverzifikálni kell az energiaforrásokat! Le kell válni az orosz gázról! Át kell térni a zöld energiára! Ezzel párhuzamosan leválni a fosszilis energiáról

– sorolta Dobrev.

Össze kell rakni Magyarország új biztonságpolitikáját

– jelentette ki.

A konferenciasorozattal az a céljuk, hogy lépéseket tegyenek ezekben – mondta Dobrev. Arra kért mindenkit, vegyenek részt a konferenciákon, „mert a haza védelme mindenkinek az érdeke” – zárta előadását Dobrev.

Vadai Ágnes: A NATO és az Európai Unió garantálja Magyarország biztonságát

Ezt követően Vadai Ágnes tartott beszédet. A honvédelmi árnyékminiszter előadásában a biztonságpolitika új dimenzióira hívta fel a figyelmet.

Az energiaellátás kiemelt kérdéssé vált a világban – mondta. Ezután az energiabiztonság elemeire tért ki, amelyek a következők: elérhetőség, forrás, környezeti hatások, kitermelhetőség, megfizethetőség, energiahordozók rendelkezésre állása.

Mint Vadai mondta, a NATO 2008 óta kiemelten foglalkozik az energiabiztonság kérdésével. Kiemelte: 2010-ben Lisszabon a katonai szövetség új energiastruktúráról határozott.

2012-ben Vilniusban a NATO energiabiztonsági kiválósági központot hozott létre, azonban ehhez Magyarország nem csatlakozott. Dobrev célja, hogy hazánk is tagja legyen ennek – jegyezte meg Vadai.

Kitért rá, hogy Finnország és Svédország NATO-csatlakozása rendkívül fontos Magyarország biztonsága szempontjából. Hangsúlyozta, ennek érdekében javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek, hogy még ma szavazzon a parlament erről a kérdésről.

Vadai beszédében a kibertámadásokra figyelmeztetett, amelyek miatt

kiemelten fontosnak tartja a kommunikációs kábelrendszer védelmét.

Aktuális példaként felhozta a 2022-es franciaországi kibertámadásokat, amely felhívta a figyelmet a fizikai infrastruktúra védelmének fontosságára.

Ezt követően arról beszélt: az Európai Unió és a NATO közös testületet hozott létre a kibervédelem biztosítása érdekében. Oroszország agressziója az egész világ figyelmét felhívta ezen kérdések fontosságára – tette hozzá.

Az energiahordozókért folytatott verseny új kihívások elé állította a világot

– hívta fel a figyelmet Vadai.

Oroszország megbízhatatlan partnerré vált. Az Orbán-kormány politikája Putyin-párti, amely nem tudja garantálni Magyarország biztonságát

– jelentette ki.

Ezután utalt a magyar kormány NATO-ellenes politikájára, a két skandináv ország tagságának megakadályozására tett törekvésekre. Hangsúlyozta: pártja másképp áll ehhez a kérdéshez, szerintük ugyanis a NATO-tagság kiemelten fontos érdek hazánk számára.

Vadai szerint a honvédelemben új típusú eszközök mellé új típusú kiképzés kell – zárta beszédét a honvédelmi árnyék-miniszter.

Holoda Attila: A cseppfolyósított földgáz jelenti a jövőt

Az utolsó előadó dr. Holoda Attila energetikai szakértő, a második Orbán-kormány energiaügyi államtitkára volt. A meghívást megköszönte, majd kitért egy tavaly márciusi Orbán-videóra, amelyben a miniszterelnök azt mondta, nem a háború okozta az energiaár-robbanást.

Ezt követően Holoda arról beszélt: azt, hogy az oroszok ma csupán a világ harmadik legnagyobb LNG (cseppfolyósított földgáz – a szerk.) termelői, Amerikának köszönheti.

Hangsúlyozta, ma az Amerikai Egyesült Államok a legnagyobb földgáztermelő, nem pedig Oroszország.

Grafikonnal mutatta be, hogyan csökkent a földgáz világpiaci ára 2012-től. Kiemelte:

éppen emiatt estek a magyar energiaárak is, nem pedig a rezsicsökkentés miatt.

Holoda Attila utalt a korábbi cikkére, amelyben már jelezte, hogy baj lesz, de akkor még nem nagyon vették komolyan. Elmondta: Putyin földgázkereskedelmi szempontból a lehető legrosszabbkor robbantotta ki a háborút.

Felhívta a figyelmet a magyar-török gázvezetékre, amit Szijjártó jelentett be, és majd azt az oroszok építik meg.

Holoda megjegyezte: 347 euróra ment fel a korábban 3 eurós gázár, amelyet követően az Európai Unió beavatkozott, hogy a kontinens gázellátását biztosítsák.

Az EU polgárai is reagáltak a drágulásra: a háború kitörését követően elkezdték csökkenteni a gázfogyasztást. Magyarországon is 21%-kal csökkent a fosszilis energia felhasználásának mértéke a korábbi időszakhoz képest.

Oroszország gázbevétele mindeközben a szankciók miatt rohamosan csökkenni kezdett. Ennek az időszaknak a nagy győztese az LNG – fűzte hozzá Holoda.

Az uniós országok LNG-terminálokat építettek, hogy válaszoljanak a kihívásokra. Ezzel párhuzamosan 8 hónap alatt megduplázódott az LNG-felhasználás – hívta fel a figyelmet az energetikai szakértő.

Cáfolta, hogy drága az LNG, mert ahhoz pontosan ugyanolyan áron lehet hozzáférni, mint a gázhoz. Holoda megjegyezte: a magyar kormány akkor töltötte fel a tárolókat, amikor a legdrágább volt a gáz. Ezért nem csökken a gáz mennyisége – fűzte hozzá.

Minden gázvezeték-építési projekt, amire ma a kormány büszke, 2008 körül indult el – mondta. Utalt Gulyás Gergely annak kapcsán, hogy sok vezeték nőtt ki a földből Magyarországon – csak nem éppen az utóbbi időben.

Németország gázimportja 65%-ban orosz forrásból állt a háború kitörése előtt, ezt azonban mára levitték nullára. Ma már egyáltalán nem importálnak orosz földgázt a németek – jegyezte meg Holoda Attila a rendezvény végén.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek