Rendkívüli: Kétségbeesett bejelentést tettek Putyinék – óriási bajban van az orosz hadsereg

Fogynak a katonák.

Oroszország végleg elengedte az ukrajnai offenzívára vonatkozó tavaszi terveit, azok után, hogy az elmúlt hetekben nem sikerült áttörést elérnie a fronton. Az orosz hadsereg a kijevi erők hamarosan megkezdődő új ellentámadásának megakadályozására fog majd koncentrálni, miközben Moszkva újabb 400 ezer embert vezényelne a frontra – írta a Bloomberg hírügynökség információi alapján a Portfolio.

A Kreml hosszú harcra készül, és idén további mintegy 400 000 katonát sorozna be, vagy csábítana a szerződéses állományba – közölte Bloomberg orosz kormányzati forrásokra hivatkozva.

A nagyszabású toborzási akció biztosítaná Oroszország számára, hogy elkerülje a tartalékosok újabb kényszermobilizálását, amit azért is szándékoznak elkerülni, mert az idén Vlagyimir Putyin orosz elnöknek bele kell vágnia újraválasztási kampányába, a kényszersorozások pedig valószínűleg növelnék népszerűtlenségét. Ugyanis a tavaly őszi sorozás megrendítette a közbizalmat Oroszországban, becslések szerint

közel egymillió orosz állampolgár menekült el az országból.

Putyin jelezte, hogy a harctéri és politikai kihívások ellenére, abban bízik, hogy Oroszország képes lesz túlélni az amerikai és európai fenyegetést, mivel a nyugati szövetségesek aktívan fegyverzik fel Ukrajnát, amely válaszcsapásra készül, miután a védelmi erők feltartóztatták az orosz hadsereg előretörési kísérleteit a fronton. Moszkva abban bízik, hogy nem sikerül áttörni az ukránoknak a védelmi vonalaikat, valamint hogy a nyugati fegyverszállítmányok is csökkennek majd a következő időszakban – írták.

Az orosz kormányban és a Kreml elitjében is egyre többen vonják kétségbe, hogy Oroszország valaha is győzhet a háborúban, azonban a keményvonalas biztonsági szolgálati tisztviselők elkötelezettek a harc folytatásában, amit hatalmi szempontból kiemelt kérdésnek tekintenek. Putyin pedig a döntéshozatalban leginkább rájuk támaszkodik.

Oroszország már megkezdte a szerződéses katonák toborzását, hogy így bővítse hadseregét, a sorozott katonák pedig akár több évig is rendes fizetségért cserébe lehetnek az állomány tagjai. Mint írták, a toborzással a hatóságok először a veteránokat és a vidéki lakosokat célozzák meg.

Egyes tisztviselők a Bloombergnek arról számoltak be, hogy

a 400 000 szerződéses katona összetoborzása irreális vállalkozás,

ugyanis ez csaknem akkora állományt jelentene, mint amennyi hivatásos katonával Oroszország rendelkezett a 2022. február 24-i invázió előtt.

(bloomberg.com / portfolio.hu nyomán)

Valódi Hírek