Nem hiszed el: Lázár Jánosék ingyen játszanák ki a több milliárd forintból felújított kastélyokat

Kimentik, amit lehet.

Több száz millió, esetleg több milliárd forint állami és uniós pénzből felújított kastélyokat adna át magánjogi szereplőknek az Orbán-kormány – derült ki a Válasz Online-hoz eljutott törvénytervezetből.

A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium által jegyzett tervezet szerint a közpénzből felújított kastélyokat magánjogi szereplőknek adnák oda, ahogy ezt már korábban megtették több ezer milliárd forint értékű állami vagyon, amelyeket közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak adtak.

A kastélyok között a legolcsóbban renováltra is 660 millió forintot költött az állam, de van olyan is, amelynek felújítása 3,3 milliárd forintba került.

A kastélyokat vagy a tulajdonjog ingyenes átadásával, vagy vagyonkezelésbe adással játszanák ki Orbánék.

Ingyenes tulajdonjog-átadás történt több ingatlannál, amelyeket az egyetemek közérdekű vagyonkezelő alapítványaiba szerveztek ki. A tulajdonjog lehetséges, hogy egy idő után visszaszállna az államra, de olyan terv is van, hogy az államnak csak elővásárlási joga legyen ezekre az ingatlanokra. Ez azt jelentené, hogy meg kéne vásárolnia az államnak, amit ingyen adott el.

A vagyonkezelésbe adással 50 vagy 99 évre vagyonkezelői szerződést kötnének, és az állam még a működéshez szükséges összeget is fizetné a vagyonkezelőnek, míg a bevétel nem az állam kasszájába folyna be.

Az új törvény július 3-án lépne életbe, és sarkalatos törvénynek minősülne, tehát kátharmados többséggel lehetne csak változtatni rajta.

Az ingyenesen átadandó kastélyok között szerepel:

  • Bajna, Sándor-Metternich-kastély,
  • Dég, Festetics-kastély,
  • Edelény, L’Huillier-Coburg-kastély,
  • Füzérradvány, Károlyi-kastély,
  • Komlódtótfalu, Becsky-Kossuth-kúria,
  • Nádasdladány, Nádasdy-kastély,
  • Oroszlány-Majkpuszta, Esterházy-kastély és remeteség,
  • Sümeg, Püspöki Palota,
  • Szabadkígyós, Wenckheim-kastély,
  • Tata, Esterházy-kastély,
  • Tiszadob, Andrássy-kastély,
  • Tuzsér, Lónyay-kastély.

(valaszonline.hu nyomán)

Valódi Hírek