Meglépi a kormány: Orbánék kivégzik a víz- és csatornadíjaknál is a rezsicsökkentést

A határ felett piaci árat kell majd fizetni.

A gáz és az áram után a víz- és a csatornadíj esetében is meghatározza a kormány, hogy mekkora fogyasztásig lehet érvényesíteni a rezsicsökkentés kedvezményét. A hvg.hu iparági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy

a változás 2024 januárjától léphet életbe.

A víziközművek és azok legnagyobb képviselője, az állami Nemzeti Vízművek Zrt. állami forrásokra számíthatnak, miután már felelős államtitkár képviseli az ágazatot a kormányzaton belül. Lantos Csaba energiaügyi miniszter március elején egyeztetett a Magyar Víziközmű Szövetség hivatalos delegációjával – 13 éve nem volt példa ilyen magas szintű megbeszélésre.

A lap értesülései szerint, a kormány nem adta fel, hogy a víz- és csatornaszolgáltatást a jövőben is többnyire állami tulajdonú cégek végezzék állami tulajdonú hálózaton, ugyanakkor tudomásul vette: rövid távon költségvetési támogatásra van szüksége a nem állami, hanem önkormányzati vagy vegyes tulajdonú vállalatoknak, hogy ki tudják gazdálkodni az energiaárak emelkedését.

Várhatóan 2024-től fogja módosítani a kormány a tarifákat, amelynek értelmében,

a rezsicsökkentett díjtétel csak egy meghatározott mennyiségig jár majd.

Afelett lakossági fogyasztók, valamint a gazdálkodó szervezetek piaci áron jutnak majd hozzá a vízhez és a csatornaszolgáltatáshoz. A kormányzati intézkedése

célja, hogy megtérüljenek a szolgáltatás költségei,

miután rezsicsökkentett árakkal a víziközművek évek óta veszteségesen működnek.

Az energiaárak drasztikus emelkedése végleg lehetetlen helyzetbe hozta a vízszolgáltatás finanszírozását, hiszen a szivattyúk, különösen az elavult szivattyúk rengeteg áramot fogyasztanak.

A víziközművek energiaigényét várhatóan megújuló energiaforrásokból igyekeznek majd pótolni: például napelemparkokat telepíthetnek a vízművekhez tartozó védőterületekre, valamint a szennyvíztisztító telepek csarnoképületeire, illetve hasznosítani fogják a szennyvizek hőenergiáját, és áramot fejlesztenek a szennyvíztisztítók iszapjából.

A projektek jelentős költségei miatt, a kormány azzal számol, hogy

az európai uniós támogatásokból tudja fedezni a költségeket.

(hvg.hu / 24.hu nyomán)

Valódi Hírek