Mi történt? Titokban találkozott Lázár János Karácsony Gergellyel

Kiderültek a részletek.

Titkos találkozót szervezett Lázár János és Karácsony Gergely – nyilatkozta az építési és közlekedési miniszter a Mandinernek.

Az eseményre tavaly novemberben került sor, elmondása szerint azért kerülték a nyilvánosságot, mert

nem akartak valamiféle sajtónyilvános „showműsort” rendezni.

„Jártam a főpolgármester úrnál tavaly novemberben, áttekintettük a város és a kormány ügyeit, továbbá azokat az ígéreteket, amelyeket korábban Vitézy Dávid államtitkár vagy minisztertársaim tettek az uniós források felhasználása kapcsán. Ezeket természetesen be fogom tartani”

árulta el az interjúban Lázár János.

A találkozón szót ejtetettek többek között a Láncihídról és a Biodómról, Lázár szerint

a főváros lelkén szárad, hogy az utóbbi nincs befejezve,

az egyébként súlyos százmilliárdokba kerülő, Tarlós István idején indult projekt elmondása szerint szakértők bevonásával, apró léptekben haladva előrelépést lehet elérni az ügyben.

Azt állította: a Budapestet érintő értelmes kezdeményezésekben „mindig számíthatnak rá” miniszterként, a találkozón a tárcához kapcsolódó beruházásokról beszéltek, munkacsoportokat jelöltek ki, kollegáik 2-3 havonta találkoznak.

„Ám világosan kell látni: az olyan presztízstervek, mint a már említett Duna-alagút,

a dolgok felháborítóan nagy félreértése,

amikor másnak az a problémája az országban, hogy miként jusson el a lakhelyétől harminc kilométerre lévő kórházba, iskolába vagy járási központba”

– tette hozzá.

Valódi Hírek