Mi történt? Rengeteg embert rúgnak ki a Lázár János vezette állami cégtől

Ezért is Brüsszel a hibás.

Csoportos létszámcsökkentés lesz

a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft-nél.

A társaság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a szankciók okozta energiaár-robbanás, az Európát sújtó gazdasági válság, illetve az Ukrajnában dúló háború együttesen a hatékonyságnövelés fokozására, a működés teljes racionalizálására kényszeríti a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-t, így a cég

a péceli és az edelényi műemlék épületek látogathatóságának felfüggesztésére,

négy vármegyében és a budapesti központban pedig csoportos létszámcsökkentésre kényszerül.

Hozzátették: a társaság az elbocsátandó munkavállalók elhelyezkedésének segítésére karriertanácsadást és konzultációs programot indít, illetve együttműködést kezdeményez a foglalkoztatáspolitikáért felelős központi és helyi kormányzati szervezetekkel.

Jelezték, hogy a társaság országosan 50 műemlék, köztük 18 kastély és 12 vár üzemeltetését végzi.

Mivel a társaság jelentős mértékben racionalizálja működését, „kényszerű döntés született” az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély és a péceli Ráday-kastély látogathatóságának felfüggesztéséről, illetve a budapesti központban, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegyében 168 munkavállaló csoportos létszámleépítéséről.

Közölték azt is, hogy a „kényszerű lépéssel” a társaság munkavállalóinak száma

780-ról 612-re csökken,

az ő munkahelyüket a hatékonyságnöveléssel, racionalizálással sikerül megőrizni.

(MTI)

Valódi Hírek