Orbánék veszélyzónába kerültek: Kőkemény figyelmeztetést küldött nekik a Fehér Ház

Van baj.

Fogytán az USA türelme, sürgeti Magyarországot a finn és a svéd NATO-csatlakozás folyamatának haladéktalan lezárására. Közben Törökország bejelentette, hogy támogatja Finnország NATO-csatlakozását.

Az amerikaiak közleményben tudatták, hogy üdvözlik Törökország lépését, miszerint Recep Tayyip Erdogan török elnök az ankarai törvényhozás elé terjeszti a finn csatlakozási jegyzőkönyvet, ugyanakkor „bátorítja”, hogy Svédország csatlakozási jegyzőkönyvét is gyorsan hagyja jóvá.

Pénteken az atv.hu-nak erősítette meg a Fidesz-frakció, hogy március 31-én szavaznak az Országgyűlésben a két ország NATO-csatlakozásának.

Közben azonban Kocsis Máté teljesen máshogy kommentálta az ügyet. A fideszes politikus azt mondta, hogy március 27-én döntenek a csatlakozásról, de csak Finnország ügyében.

Azt egyelőre nem tudni, hirtelen miért hozták előre a szavazást Orbánék. Ebben valószínűleg közrejátszott az is, hogy a török elnök hamarabb lépett az ügyben, mint ők.

(MTI/Nyugati Fény)

Valódi Hírek