DK: Azonnali vizsgálatra van szükség az M1-esen történt halálos baleset ügyében! (+videó)

A környezetvédelmi árnyékkormánybiztos szerint felmerül a Fidesz felelőssége.

Ahogy telnek a napok, egyre több adat derül ki a tragikus M1-es autópálya-balesetről. Nyilván a nem jól megválasztott sebességnek is része volt a balesetben, de nem kerülhetjük meg a hatóságok felelősségét sem – hívta fel a figyelmet Kocsis-Cake Olivio, környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztos kedden.

A politikus emlékeztetett: tavaly óta

a Fidesz-közeli Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető vállalkozások üzemeltetik ezt az autópályát.

Hozzátette: a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerint lokális porátfúvás okozhatta a balesetet, emiatt hirtelen romlottak a látási viszonyok.

Szerintük a hatóság részéről nem merült fel a baleset előtt, hogy korlátozni kellene a forgalmat, pedig már több órával korábban történt egy hasonló baleset ezen a szakaszon – jelezte Kocsis-Cake Olivio.

A politikus elmondta: a mezőgazdasági szakértők – köztük Ács Sándorné –, az egykori Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság vezetője szerint viszont ez a jelenség a defláció, amikor a szél felkapja, és viszi a szántóföldet.

„Minden gazdának kötelessége és elemi érdeke a defláció megelőzése, hiszen ez a saját termőföldjének a védelme is.

De úgy tűnik, hogy ez ebben az esetben nem történt meg”

– jelentette ki a politikus, hozzátéve, hogy ráadásul nem csak az autópálya, de a közelben lévő földek kapcsán is Fidesz-közeli vállalkozók bukkannak fel.

Rámutatott: az M1-es autópályán tömegszerencsétlenséget okozó por, úgy tűnik, valójában termőföld, ami

a körmányközeli emberek termőföldjéről is származhat.

Kocsis-Cake Olivio arról is beszámolt, hogy Ács Sándorné szerint ez a terület, – ahonnan az egy halálos áldozattal és 39 sérülttel járó tömegbalesetet okozó por származik, Mészáros Lőrinc és a Tiborcz család családi birtokai.

„Az árnyékkormány szerint az országnak joga van tudni, hogy a tömegbalesetet okozó por, honnan ered”

– hangsúlyozta, hozzátéve,

teljes körű kivizsgálás szükséges az ügyben,

„mert tudni akarjuk, miért kellett egy embernek meghalnia, 39-nek pedig megsérülnie szombaton, az M1-es autópályán”.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek