Orbán Balázs bejelentette, mikor lesz vége a világnak

Aggódni kezdett.

A Külügyi- és Külgazdasági Intézet által szervezett Balkán konferencia második napján Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója a nyugat-balkáni országok képviselői előtt mondott beszédet.

Egyebek között elmondta: bár Magyarország és a Balkán országai történelmi szempontból nagyon különbözőek, a közelség mégis összeköti őket és támaszkodhatnak egymásra. Az előző napok beszélgetéseinek központi témája az Európai Unió bővítése volt.

A napi.hu beszámolója szerint több felszólaló is megjegyezte, hogy az Európai Unió ereje és pozitív gazdasági hatása stagnál és a bővítési kérdések az orosz-ukrán háború kirobbanása és a harcok elhúzódása miatt kiemelt jelentőségűek.

Orbán Balázs kijelentette: minél több ország a tagja az Európai Uniónak, annál erősebb lesz, és minél kevesebb tagország van, annál gyengébb. Hozzátette:

Magyarország és a Balkán országainak regionális és globális kapcsolatait növelni kell.

Orbán politikai igazgatója szerint, a meglévő kapcsolatok elmélyítésén kívül az Európai Uniónak nagyobb energiát kellene az új tagok felvételére fektetni, mert egyre nagyobb szükség mutatkozik a bővítésre.

Megjegyezte: egy esetleges bővítés elsődleges célterülete pedig a nyugat-balkáni országok lennének akik már évtizedek óta sorban állnak a felvételért. Ezt a törekvésüket és hosszú fejlesztési tervüket az orosz-ukrán háború és az ukrán tagfelvételi kérelem alaposan felbolygatta – tette hozzá.

Orbán Balázs fontosnak tartotta kiemelni, a változó világrend szerepét is abban, hogy

Magyarország és a Balkán között egy speciális kapcsolatrendszer alakult ki.

Orbán közölte: a hidegháborút követő neoliberális globalizáció a történelemben először egypólusúvá tette a világot. Mint fogalmazott, a piaci szabályozások felügyelet nélküliségét és a szabad piac megerősítését tűzték ki céljuknak. Hozzátette: a modell átvétele azonban teljesen átformálta a posztszovjet térséget. Ha a keleti modell teljesen asszimilálódott volna a nyugati modellhez, akkor a két pólus között nem lenne semmi különbözőség.

Úgy folytatta: Az Egyesült Államok és a nyugati világ akkor azt gondolta, hogy ha a nyugati modell egyeduralkodóvá válik a maga kereskedelmi nézeteivel, és ezzel eltörli a keleti modellt,

az a történelem végét jelenti.

A politikai igazgató szerint a világpolitikai és geopolitikai helyzet változik, ezért – fogalmazott – az eddig globálisan működő rendszer töredezni kezdett.

„A Nyugat szeretné megőrizni az eddigi hatalmát, exkluzív befolyási szférát építve”

– mondta Orbán, hozzátéve, „ez veszélyes nemcsak Magyarország számára, hanem a teljes közép-európai térség számára is”.

Kifejtette: Közép-Európa így elvesztené eddigi perspektíváit és a fejlett Nyugathoz való felzárkózás minden lehetőségét. A perifériára szorult államoknak egy nagyon távoli központi ideálhoz kellene igazodnia.

A politikai igazgató szerint az ukrán-orosz háború miatt erősen szakadozó a Kelet és Nyugat közötti kapcsolat, és ezzel

újra láthatóvá válik a hidegháborús blokkosodás.

Orbán kiemelte: annyi kapcsolat építésére van szükségünk, amennyire csak lehet. Itt jön képbe a Balkán: ezt a régiót ugyanis szerinte Magyarország köti össze az Európai Unióval.

Orbán Balázs felfedte a nagy titkot is a közönség előtt, miszerint „Magyarországnak valójában célja az, hogy a térség geopolitikai gravitációs központja legyen és ezen az alapon próbálja építeni már hosszú ideje a külkapcsolatait”.

„Az Európai Uniónak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a térségbeli államoknak a közösségre, ráadásul Magyarország számára nemzetbiztonsági kérdés a bővítési folyamat felgyorsítása”

– jegyezte meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Budapest Balkans Forumon.

(napi.hu nyomán)

Valódi Hírek