Gy. Németh Erzsébet: Vodafone-vásárlás helyett a nyugdíjasok támogatására kellene a kormánynak költenie

Szerinte a kormánynak össze kéne szednie magát.

„Akkor lett volna tisztességes a kormány, ha 2022-re a KSH által elismert nyugdíjas fogyasztói árindexet, a 15,2 százalékos emelést kapták volna a nyugdíjasok. Ehelyett kaptak 14 százalékot, és előző évről is hiányzik”

– mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Gy. Németh Erzsébet, a DK politikusa. Hozzátette: szerinte a nyugdíjasok tudják, hogy a kormány a saját törvényeiket se tartja be.

Gy. Németh arról is beszélt, hogy ebben a félévben biztos, hogy nem megy 20 százalék alá az infláció. Ha ez így marad, és a nyugdíjasok csak a 15 százalékos emelést kaptak, ez azt jelenti, hogy legalább egy félévig ők hiteleznek a kormánynak.

A politikus kijelentette: „drámai találkozni az emberekkel”.

Gy. Németh elmondása alapján nagyon sokat járja az országot, és azt hallja, hogy az embereknek el kell dönteniük, hogy egyenek-e tisztességes normális ételt, vagy kifizessék a hétszeresére emelt rezsiszámlájukat.

„Az ellenzék által vezetett önkormányzatok erőn felül támogatják a nyugdíjasokat. Azt gondolom, a kormánynak végre rendbe kéne tenni az éves nyugdíjemelések számítását. Méltatlan helyzetben vannak az emberek”

– fogalmazott a politikus.

„Nem Vodafone-vásárlásra, hanem a nyugdíjasok támogatására kellene a kormánynak költenie”

– hangsúlyozta.

Nézd meg a teljes interjút:

Valódi Hírek