Akkora a felháborodás Debrecenben, hogy azt már a polgármester sem hagyta szó nélkül

Így mentegetőzött.

Papp László úgy nyilatkozott, a hamis információk tisztázása után lehetne bármilyen döntést kezdeményezni az akkumulátorgyárak ügyében. Debrecen polgármestere az Indexnek adott interjújában azt állította: az eddig megjelent információk félelmet keltettek az akkumulátorok előállításával kapcsolatban, ezeket szerinte mindenképpen helyre kellene tenni.

Elmondása szerint

a beruházásnak korunk környezetvédelmi kihívásainak egyikét kellene szolgálnia,

hiszen az elektromobilitás területének fontos része az akkumulátorgyártás.

Papp László szerint szakmai megbeszélés kellene a most zajló, „átpolitizált vita” helyett, mert jelenleg ez alapján gondolkodnak az emberek a gyárat illetően. A január 9-ei közmeghallgatás is ennek fényében zajlott, a helyi lakosok csak a meghallgatás második felében jutottak szóhoz.

A későbbi, január 20-i közmeghallgatáson már tettlegességig fajult a dolog. Megosztotta, a Gödért Egyesület képviselője a közmeghallgatáson szót emelt a gyár vízszennyezése miatt, ám a vizsgálatok szerint a vízben található lítium nem az akkumulátorgyártás miatt volt jelen.

A polgármester úgy fogalmazott:

„Környezetvédelmi szempontból szabálysértő üzem nem működhet Debrecenben sem. Környezetszennyező üzem nem kaphat működési engedélyt a városban, és ennek az ellenőrzését folyamatosan fenntartjuk.”

12 ezer ember úgy gondolta, nem szeretnének gyárat, erről dokumentumot is írtak alá, valamint több népszavazási kérelem is született az üggyel kapcsolatban. A polgármester elmondta a lapnak, a városvezetésnek mindig is fontos volt az emberek véleménye, az ott élők álláspontjának mindenképpen érvényesülnie kell.

Megosztotta, határozott tervek mentén, körültekintően jelölték ki az ipari övezeteket, amelyek fogadhatják a befektetőket, így a CATL beruházásnak helyet adó déli gazdasági övezetet is, amely 2002 óta része a város szabályozási tervének.

Az energiaellátási kérdésekre Papp László úgy reagált, hogy az infrastruktúrát érintő igényeket folyamatosan felmérik és korrigálják,

külön elektromos hálózatfejlesztési programjuk van,

ami jótékony hatással lehet a debreceni elektromos hálózatra is.

Papp szerint Debrecennek nincsenek vízellátási problémái – holott ezt már korábban szakmai szervezetek is megcáfolták – a megnövekedett vízigényre olyan javaslatot állítottak össze, amely szerint az ívóvizet tisztított szennyvízzel váltanák ki, így a gyár napi átlagos vízfogyasztását zömmel ezzel a „szürkevízzel” fedeznék.

„Jelen pillanatban a katasztrófavédelmi hatóság jogerős engedélye van a beruházó birtokában és a környezethasználati engedély, ami még nem emelkedett jogerőre. Ha ez megtörténik, akkor lehet az építési engedélyezési eljárást elindítani” – nyilatkozta a jelenlegi helyzetről.

Arról, hogy a beruházás körül kialakult viták később befolyásolhatják-e az önkormányzati választást, Papp László határozott állásponton volt. Szerinte a helyi lakosok érteni fogják, miért van szükség a beruházásokra, tudják, hogy a város fejlődésének kulcsa a gazdasági bővülés.

A város oktatási rendszere szerinte kiemelkedő, a helyi cégek toboroznak munkaerőt, állítása szerint a külföldi beruházások egyetlen magyar elől sem fogják elvenni a munkalehetőséget.

(Index/Nyugati Fény)

Valódi Hírek