Megszólalt az országos kupleráj-hálózatot működtető, a közmédiánál dolgozó exriporter

Kb. 300 lány fordult meg az általa bérelt lakásokban.

A Kékfény című bűnügyi magazin vezető szerkesztője volt, akit januárban a rendőrség letartóztatott, mert országos bordélyház-hálózatot működtetett. Berkes Béla a 444.hu-nak adott interjút pétervásárai házában. Ide köti ugyanis a lakhelyelhagyási tilalma.

Berkes 2006-ban egy gyakornoki programmal került a közmédiához, több szerkesztőségben is kipróbálta magát, de végül a Kékfénynél maradt, ahol azért szuper karriert elért. Az interjúban elmondta, hogy

„igazi putriban”, a cigánytelepen nőtt fel.

Munkahelyéről úgy nyilatkozott, hogy a békeszigete volt, nem volt kormánybefolyás az anyagok szerkesztésénél, és a kollégáival is jól kijött, őt sosem érte hátrány a származása miatt.

A kupleráj megnyitása elmondása szerinte „teljesen véletlen volt”:

„Teljesen véletlenül kezdődött. „ Volt egy Airbnb-s pesti lakás, amit nagyon kedvező feltételekkel lehetett kivenni. Egy régi csajom mondta, aki ilyen lakásokat kezelő cégnél dolgozott, hogy óriási igény van a bújós randilakásokra, amiket csak pár órára vesznek ki.

Kivettem, és órákra adtam bérbe, leginkább szeretőknek, pároknak, akik nem tudnak máshol együtt lenni. Aztán észrevettem, hogy egyre több lány keres, és nem órákra, hanem napokra veszik ki. Nekem sokkal kényelmesebb volt így, nem kellett annyit telefonálni, takarítani, ágyneműt húzni”

– fogalmazott Berkes.

Azt is mondta, hogy nem futtatott lányokat, nem részesedett a bevételükből. A bérletidíjon kívül mást nem tett zsebre. Kb. 300 lány fordult meg az általa bérelt lakásokban.

Azt állítja, decemberben írt üzenetet a lányoknak, hogy abba hagyja a „vállalkozást”. Végül azért nem hagyta abba, mert nem akarta a lányoka – ahogyan ő fogalmazott – „átb*szni”. Mintegy harminc millió forintot keresett egy év alatt.

Berkes szégyelli, hogy a Kékfény felelős szerkesztőjén be kellett olvasnia azt a közleményt, szerinte amit csinált, azzal hiteltelenítette a műsort.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek