Mi történt? Schadl Györgynek elege lett a börtönből, lépett az ügyvédje

Meglepő dolgok derültek ki.

Schadl György ügyvédje, Kardos Éva, a végrehajtói kar elnökének ügyében úgy érvelt, hogy bár „senkinek nem könnyű az ilyen fajta életmódváltás”, Schadl György „kiválóan alkalmazkodott a számára szokatlan börtönviszonyokhoz”. Az ügyvéd beadványában panasszal élt a magánzárkában tapasztalt körülmények miatt – számolt be róla a hvg.hu.

A Telexhez eljutott nyomozati anyag szerint senki nem adott magyarázatot arra, hogy miért kellett magánzárkába tenni Schadlt néhány hónappal a letartóztatása után, ugyanis magatartása ellen soha semmilyen kifogás vagy panasz nem merült fel.

A Központi Nyomozó Főügyészséghez beadott dokumentumokban az szerepel, hogy az elkülönített cellában „a fal emberi fekáliával van bekenve, hemzsegnek a poloskák”, a gyanúsított pedig tele volt poloskacsípéssel, és megviselte az is, hogy „hat órán keresztül próbálta kitakarítani az igencsak szűkre szabott celláját, de teljesen sikertelenül”.

Kardos állítása szerint a fogvatartás körülményei „mélyen sértik az emberi méltóságot, és semmiben sem felelnek meg a jogszabályoknak, illetve az európai uniós előírásoknak”.

Völner Pál azonban máig szabadlábon védekezik, amit szintén felemlegetett a végrehajtói kar elnökének ügyvédje. Mint írta, a nyomozati szakban is érvényes a belső arányosság elve, ezért „elfogadhatatlan, hogy amíg Védencem bűntársa változatlanul parlamenti képviselő és az Esztergom feletti ingatlanában szabadon él és intézi ügyeit, addig Védencemet nemcsak hogy letartóztatásban tartják, hanem minden ok nélkül majd öt hónapos letartóztatási idő után magánzárkába helyezik”.

A Központi Nyomozó Főügyészség válaszában azt írta: nem rendelkeznek az elbíráláshoz szükséges jogkörökkel. Kardos ezért a büntetés-végrehajtás intézetparancsnokához fordult, azonban

panaszát elutasították.

Néhány hónappal később viszont a Fővárosi Főügyészség Büntetés-Végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Osztálya részben helyt adott a panasznak, és megállapították, hogy

az intézet nem biztosította maradéktalanul az egészséges elhelyezéshez való jogot.

A beadványban Schadl ügyvédje jelezte, hogy kártalanítás illeti majd meg védencét, végül mégse indítottak pert ebben az ügyben.

Államtitkári hivatali ideje alatt éppen Völner Pál ellenezte a kártalanítási kifizetéseket, ugyanis szerinte a „börtönbiznisz” egy tudatos visszaélés a joggal, és a tevékenység károsítja az államot, rontja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, sérti az emberek igazságérzetét.

Völner ugyanis úgy gondolta, hogy a fogvatartottak mondvacsinált indokokkal perelik be az államot rossz börtönkörülményekre és zsúfoltságra hivatkozva azért, hogy meggazdagodjanak.

A lap felidézte, hogy az elmúlt évek legnagyobb hazai korrupciós botrányát idén februárban kezdte tárgyalni a bíróság, az előkészítő ülés során Schadl György és Völner Pál is tagadta bűnösségét, a végrehajtók közül viszont többen is elismerték a bűncselekmények elkövetését, és lemondtak tárgyaláshoz való jogukról.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek