Szakértők szerint tartósan beállhat a benzin ára — Ennyibe kerülhet az üzemanyag

Az ellátási gondok is teljesen megszűnhetnek.

Február elsején 627 forintba került átlagosan egy liter benzin, 690 forintba pedig egy liter gázolaj. Február 24-ére a benzin 17, a dízel pedig 72 forinttal lett olcsóbb, 610 illetve 618 forintot kérnek az üzemanyagért attól függően, melyik fajtát tankoljuk.

Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője a Borsnak azt mondta, mindenhol rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű üzemanyag.

„Az ellátás mindenhol problémamentes, a kutakon minden üzemanyagtípusból korlátlan mennyiség áll rendelkezésre. Ugyan volt némi félelem, hogy az uniós szankciók február 5-i bevezetésével gázolajhiány lép fel, ez azonban nem történt meg, és a várakozásokkal ellentétben áremelkedést sem generált a döntés”

– mondta Bujdos Eszter.

A szakértőt arról is megkérdezték, hogy milyen árakra számíthatunk márciusban.

„Ha a forint tovább tudna erősödni a dollárral szemben, vagy az olaj világpiaci ára két-három hétig 75 dolláros szintre csökkenne, akkor léphetnék át tartósan az átlagárak a

600 forintos

lélektani határt, erre azonban kevés reális esély mutatkozik”

– fogalmazott Bujdos Eszter.

Valódi Hírek