FRISS: Nagyszabású tüntetés lesz Debrecenben a Fidesz terve ellen, miután nem tágítanak az akkumulátorgyár-építéstől

Már készülnek rá.

Beszámoltunk róla, hogy az összes helyi népszavazási kezdeményezést elutasította a debreceni Helyi Választási Bizottság az akkumulátorgyár-építés ügyében. Ennek kapcsán egy civil szervezet, a Momentum és a Mi Hazánk is külön népszavazási kérdést nyújtott be.

A Momentum az elkaszált referendum hírére tüntetős szervezésével reagált. A párt bejelentette, hogy március 4-én, szombaton 17 órakor demonstrációt tartanak, miután a hatalom továbbra sem tágít a gyárépítési tervektől.

A politikai szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy

jövő szombaton 17 órára a Csapó utca és a Dósa nádor tér sarkán, a Napló székház előtt várják a tiltakozókat.

30 napba telt találni egy olyan kamuindokot, amellyel elutasították a kérdésünket annak ellenére, hogy egyszer ezt a kérdést már átengedte a Bizottság

– mondta az eseményt beharangozó videójában Mándi László, helyi momentumos képviselő. Hozzátette: a hatalommal nem lehet megalkudni.

Cselekvő közösségként fellebbezést adtunk be, és tiltakozást szervezünk az igazságtalan döntés és az akkumulátorgyár ellen. Mindenkit várunk, aki tiltakozik az ellen, hogy a városvezetés veszélybe sodorja a debreceniek jövőjét

– tette hozzá a Momentum politikusa.

Az esemény linkjét >>ITT<< lehet elérni.

Valódi Hírek