Hosszú idő után megszólalt Soros György – nagyon súlyos dolgokat mondott (+videó)

Szerinte a globális felmelegedés olyan migrációt indíthat el, amire senki nincs felkészülve.

Az üzletember csütörtökön a Müncheni Biztonsági Konferencián tartott beszédet. Ennek során az orosz-ukrán háborúról, Kínáról, valamint a nyílt és zárt társadalmak közötti ellentétről is szót ejtett.

Soros György szerint Oroszország Ukrajna elleni háborúja a második világháború óta az egyik leghalálosabb európai konfliktust váltotta ki. Arról is beszélt, hogy Vlagyimir Putyin kockázatot vállalva fordult a Wagner-csoport vezetőjéhez, miután sikerült területeket szereznie.

A filantróp kitért arra is, hogy Ukrajnának startégiát kell választania: vagy beleragad a mostani helyzetbe, vagy propagandagyőzelmet arat az oroszok ellen és megőrzi korlátozott erőforrásait egy ellentámadáshoz. Azt is mondta, hogy

mindenáron el kell kerülni egy harmadik világháborút,

és Európának támogatnia kell Ukrajnát. Említést tett arról is, hogy Putyin államcsínyt tervez Moldovában, amelyet szerinte még a háború kitörésének évfordulója előtt megléphet.

Aggodalmát fejezte ki például a globális felmelegedés ügyében.

„2022 júliusában Grönlandon olyan meleg volt, hogy az ottani tudósok rövid ujjú ingben és rövidnadrágban röplabdázhattak”

– mondta Soros.

Hozzátette, hogy felvette a kapcsolatot Sir David King klímakutatóval, akinek terve van az éghajlati rendszer helyreállítására. Szerinte minél hamarabb tenni kell érte, mert

olyan irányú migrációt indíthat el, amelyre a világ nincs felkészülve.

Kínáról azt mondta, rövid távon Hszi Csin-ping valószínűleg hatalmon marad, és amíg hivatalban van, az ország nem válik azzá a domináns katonai és politikai erővé, amelyet célul kitűztek.

A teljes interjú eredeti nyelven angol felirattal nézhető meg:

(Telex nyomán)

Valódi Hírek